Ez a könyv volt a 2023-as év utolsó kiolvasása, de csak most időm megemlékezni róla.
Erről a könyvről nehéz lesz írnom, mert nem akarok annyira személyesen magamról is írni. Nagyon gyorsan elolvastam. Mert nagyon érdekelt.
Két dolog biztos:
1. segített a könyv
2. teljesen máshogy látjuk Yalommal a világot :D
De először nézzük, hogy miért volt jó ez a könyv. Szerintem nagyon fontos témát feszeget, a halálszorongást, és hogy ez hogyan hat a mindennapi életünkre. Nagyon szépen mutatja be eseteken keresztül, nagyon érthető hogy mire is gondol, mindig felhívja a figyelmet, hogy először másra gondolt az adott páciensnél, aztán miből világosodott meg, hogy a halálszorongás felé kell kutakodni.
Tetszik az, hogy mennyi emberen segít, tetszik a módszere, hogy teljesen bele próbál illeszkedni a páciense világába, hogy vele együtt gondolkodik, hogy meg akarja érteni, nem megítélni. Tetszett az a módszere is, hogy az itt és most-ot is mindig beleszövi, mert sokat elárul az egyénről, sokat hozzátesz a beszélgetéshez. Tetszett, hogy a hiábáit is elismerte, mikor nem tudott valakihez közel kerülni, és segíteni. Összességében mégis úgy gondolom, hogy valószínűleg sokaknak nagyon jól és sokat segített. Tetszett az ahogy megválaszolja azt is, ami engem sokszor nyomaszt, hogy mintha visszaesnék, ami sikerült valamivel, az újra előjön, és elmondja, hogy ez teljesen normális.
A máshogy látjuk a világot, az két dologból is jön, egyrészt ami azt mondja, hogy az ő javaslata, és tanítása, hogy elfogadjuk a halált, azok nekem igazából nem segítenek. Engem nem vigasztal, ha valakinek valami olyasmit adtam, amitől az ő élete megváltozott, emlékszik rá, és segített. Ezt hívja a tovagyűrűzésnek. Azt gondolom, hogy hiába ezzel vigasztalja az embert, hogy dehát bizonyos dolgaid tovagyűrűznek másokban, hát ez kb szerintem olyan mint a vízbe dobott kavics. Aki ügyes, az lehet hogy több hullámot, gyűrűt vet, de az is ugyanúgy elhal, mint a kevés gyűrű, ha bénán dobtad. Ez kb olyan számomra, mint amikor azt mondjuk, hogy csak az hal meg, akit elfelejtenek. Oké, 2 generáció múlva a kutya nem emlékszik rád. Ez engem nem vígasztal csöppet sem.
Aztán hogy ő a lélek halálában hisz, én nem. De értem miért mondja. És el tudom fogadni, és értem az ő magyarázatát. Lehet, hogy igaza van, és halál után nincs semmi, pont olyan mint a fogantatás előtt. De ha ebben hinnék szerintem nagyon nehéz lenne értelmes, jó életet élnem. Mert ettől nekem inkább csak a semmi értelme jutna eszembe. Minek legyek jó, ha úgysem emlékszik rám a kutya sem egy idő után, illetve se következménye sincs, se jutalma, se bűntetése az egésznek. Szóval, hát nem tudom, hogy ez mennyire segítene rajtam...
Nagyon sok esetben úgy tűnt, hogy tényleg ítélkezésmentes, hozzá bárki jöhet. Nem tudom, én éreztem bele a sorokba, de szerintem 2 témában nagyon kiütközött az hogy ítélkezik. Az egyik a példaképek, már már lenézően nyilatkozott azokról, akik valakire felnéznek, vagy valakitől tanulni szeretnének, vagy valakihez hasonlóak szeretnének lenni. Nem tudom ez miért baj. Ez számomra azt is jelenti hogy azokat az embereket jónak tartom, akik értelmes életet élnek. A másik a valami megfoghatatlannal kapcsolatos hitek embereinek a lenézése. Bár jó volt olvasni, hogyan próbálta kontrollálni magát, de igazándiból nem sikerült :D, és ettől hitelesebb lett számomra, emberibb. Két keresztény eset is volt, egy hívő keresztény ember, meg egy zsidó, utóbbinál jól fel is kapta a vizet :D Illetve részletesen elemezgeti, vagy legalábbis én így éreztem, hogy miért baromság is ez a hit dolog. Többször visszatérő embere volt a földönkívüliekben hívő férfi is, akit hát majdhogy nem kinevetett, úgy éreztem.
Ezektől hitelesebb és emberi volt, de ugyanakkor az is tuti, hogy én mint keresztény nem hozzá mennék terápiára, nehezen tudnám ezek után elhinni, hogy mikor velem beszél, nem néz le. De ettől függetlenül segített felismerni a saját halálszorongásom, és ez nagyon jó.
Még egy gondolat, amit majd elfelejtettem. Aki hisz a túlvilágban, vagy a reinkarnációban, az szerinte haláltagadó. Értem, hogy mit akar mondani, de nem tudom, hogy úgy őszintén tényleg hány ilyen embert hallgatott meg. Mondjuk én sem ismerek minden keresztényt, de egyik sem olyan, aki azt mondja, hogy na sebaj ami itt a földön történik, majd milyen jó lesz a halál után, alig várom, hogy oda jussak. Emiatt pedig számomra ez nem igazi haláltagadás, inkább aféle vigasz, ha az ő szemszögéből nézem, mint amit ő próbál adni a tovagyűrűzés elméletével. Megnyugatatja valahol az embert ha nagyon távolról nézem, hogy nem hiábavaló a földi létünk, nem csak úgy vagyunk értelmetlenül, és véletlenül itt. Úgyhogy lehet, hogy az ő fogalmai szerint haláltagadó vagyok, de ettől függetlenül segített azzal, hogy rávilágított, hogy mindenkiben létezhet halálszorongás, hogy erősebb, hol gyengébb formában élete során. Nagyon igaza van, mikor azt mondja, hogy ezt igyekszünk figyelmen kivül hagyni, mintha nem is létezne. Kerüljük a halált, mind beszédben, mint az otthonunkban, szeretteink kórházban halnak meg, nem is feltétlen látjuk őket meghalni, és ez sem segít egy kicsit sem. Úgyhogy jó volt ez a könyvet olvasni, sokat adott, még így is hogy a világlátásunk nagyon más.