Nem is tudom mikor vettem, régen, és valamiért nem is volt eszembe, hogy ez megint egy vámpíros sztori. Valahogy ezt a könyvet sikerült elkavarnom, egy jó ideig egyhuzamban olvastam, aztán valahova elpakoltam, és így lemaradtam vele.
Jó volt, egészen jó. A sztori jó, a szerelem sem sablon, nem béna, átéreztem. Olvastatta magát. Késdobálás, izgalom, gyilkolászás, jó szaftos vámpírsztori :)
Írni nem sokat merek róla, mert összességében kezdem elveszteni a fonalat, hogy melyik vámpíros könyvben milyen tulajdonságokkal is bírnak a vámpírok, szóval nem akarok itt hülyeségeket leírni.
Ami biztos, hogy a főszereplő Cat, aki félig vámpír félig ember. Mivel édesanyja gyűlöli a vámpírokat, Cat úgy született, hogy egy vámpír megerőszakolta, ezért Cat vámpírokat öldös. Így fut össze Bones-szal, akivel szövetkezve együtt keresnek egy rossz vámpírt.
Cat szeme zölden világít ha mérges, mint a vámpíroknak, ennyi ami biztos :-D De lassan tényleg elvesztem a fonalat, hogy most bántja-e őket a fény, vagy nem, vagy mi hogy van... na mindegy :-D Gyorsnak biztosan gyorsak, és zöld a szemük :)
Nem tudom, hogy majd akarom-e a következő részét, annyi a vámpíros sztori már, hogy nem bírom én ezt követni... Pedig még Wardot is akartam olvasni egyszer :-D
A borító viszont nagyon tetszik :)
szombat, november 06, 2010
hétfő, november 01, 2010
Jay Asher: Tizenhárom okom volt...
Ahogy nézek más könyves blogokat, sokaknak nagyon nem jött be ez a könyv. Pedig szerintem nagyon jó volt.
Van egy lány, aki öngyilkos lesz. És hátrahagy 7 kazettát, melyen 13 embert nevez meg, akik miatt oda jutott, hogy nem akar élni.
Persze nehéz dolog az, hogy hogy mondhatja bárki is hogy feladja, hogy nem bír ki olyan dolgokat, mint egy iskola, szekálások, viccek. De igenis ez van, van aki nem bírja ki.
És nagyon nehéz lehet észrevenni, hogy nem bírja a másik. Mert nagy színjátékosok vagyunk, és igazán pont azt nehéz felismerni, aki tényleg bajban van.
Egy 17 éves máshogy gondolkodik. Mind halálról, mind problémákról. Ami nekem nem probléma, az nekik még az. Persze kicsit fura volt olvasni, hogy zavarja, hogy mit terjeszt róla egy srác, holott csak egy csók volt köztük semmi más. Hogy a legjobb segg díjat neki osztják. De egy 17 évesnek ez bizony sokkal jobban bántó, mint egy felnőttnek. Mi - még ha ki is akaszt - akkor sem akarunk ezért meghalni. Megoldjuk máshogy. Lehet, hogy bezárkózunk, vagy nem jól kezeljük, de meghalni biztos nem akarunk miatta.
És igenis magamra ismerek a lány érzései között. A 17 éves magamra. Bizony én is sokszor gondoltam, hogy "ha meghalnék, bánnák amit mondtak vagy tettek velem". Pedig nem voltak ám eget rengető dolgok. És igenis gondoltam, hogy elegem van, hogy nem tudom tovább csinálni, hogy hagyjanak békén. Csak nem vagyok egy öngyilkos típus. Mind neveltetésemnek köszönhetően, meg úgy összességében. Szeretek bátran megmutatni, hogy igenis megoldom majd valahogy. De ettől még voltak rossz pillanataim, néha tök értelmetlenek, amin utólag azt mondom, hogy ez vicc, hogy ez kiakasztott.
Szerintem nem kimondottan gonosz akart lenni a kazettákkal Hanna Baker. Egész egyszerűen szerintem csak el akarta mondani nekik, amit szóban nem mert, élőben nem mert odaállni, hogy azt mondja "tudod milyen szemétség amit csináltál?" Igen, ezt kellett volna tennie, de ő egy búcsúbeszédben teszi ezt. Kell a lelkének a megnyugvás, hogy kimondta, hogy tudják a többiek mit gondol.
És persze rossz ez a többieknek is, de annyira nagyon nagyon szerintem mégsem viseli meg őket. Hiszen tudják, hogy csak egy porszemek voltak a gépezetben. Ami van hogy rosszul sül el, van hogy jól. Persze, ami fontos szerintem, hogy elgondolkodjunk, hogy egy rossz mondattal mennyire bántó dolgot tudunk előidézni. Erre életből is van példám, de nem mesélem el, csak annyira, hogy volt egy nagyon jó barátnőm, aki szintén egy buta mondat miatt, egy gonoszkodó, szemét aljas mondat miatt, elgondolkodott, hogy márpedig ő öngyilkos lesz. És én láttam rajta, hogy baj van, arra nem emlékszem, hogy még aznap hívtam-e fel, vagy másnap reggel, lehet, hogy még aznap, és mondtam neki, hogy ez egy hülyeség, ezt nem szabad magára venni, ez egy direkt aljas húzás volt az illetőtől, erre ment ki a "játék". És mondta utána, hogy nem tudja, hogy mi lett volna ha nem hívom fel. Megnyugtattam, mert észrevettem, hogy kiborította. Mi is 17 évesek voltunk.
Szerintem ez nagyon érzékeny egy kor. És ráadásul egyre érzékenyebbnek érzem, a mai rohanó világunkban, hogy hajlamosak vagyunk csak tenni a dolgunk, és nem figyelni a másikat. Nagyon izgulok a gyerekeimmel kapcsolatban is, hogy észrevegyem időben ha bajuk van, hogy még lehessen segíteni.
De szerintem ebben a korban tényleg nagyon nehéz. Nagyon bezárkóznak az emberek, azt hiszik, hogy elég célzást tettek rá, pedig nem, csak egy halvány próbát tettek, mert elkönyvelték, hogy senki nem szereti őket, és nem is akarnak segíteni.
Sajnáltam Mr. Portert is, hogy Hanna ugyan kér tőle segítséget, és még ha haloványan sejti is, hogy talán valami gond van, akkor is azzal a képpel veti össze, ami kialakult benne a lányról. És ha az olyan kép, akkor meg fogja nyugtatni magát, hogy annyira nagy baj nem lehet, majd figyelem, majd másnap megpróbálok újra beszélni vele. És valóban tudunk ennél többet tenni?!
Csak nagyon meg kell próbálnunk figyelni. Hogy időben vegyük a jeleket. Hogy ne csak a végstádiumot kapjuk el. Illetve az az igazság, hogy ez bizony kétszemélyes játék. Ha valaki nem is akarja, hogy segítsenek neki, azon igazán nehéz. Talán ezt kell valahogy megtanítanunk a gyerekeinknek, hogy akkor is kérjenek segítséget, ha úgy érzik nem fogják megérteni őket. Tegyék meg, próbálják meg! Sose adják fel!
Szóval nekem egy teljesen hihető történet volt, én megértettem, átéreztem Hannát, ahogy egyre jobban belelovalja magát a megaláztatásokba, megértettem a srácot akin keresztül hallottuk a történetet, megértettem azokat a szereplőket is, akik úgy gondolták, hogy nem tettek nagy dolgot, nem volt óriási bűn, és végülis részben igazuk is volt. Felelősek vagyunk a kimondott szavainkért, jó lenne ha csak akkor tennénk, ha komolyan is gondolnánk, nem viccből, bosszúból vagy haragból.
És hát a könyvet sem valami elmebeteg írói agyszülemény ihlette hanem egy hasonló eset, bár szerencsére sikertelen öngyilkossággal. Lehet nehéz megérteni, de ez bizony benne van a kamaszok lelkivilágában.
Van egy lány, aki öngyilkos lesz. És hátrahagy 7 kazettát, melyen 13 embert nevez meg, akik miatt oda jutott, hogy nem akar élni.
Persze nehéz dolog az, hogy hogy mondhatja bárki is hogy feladja, hogy nem bír ki olyan dolgokat, mint egy iskola, szekálások, viccek. De igenis ez van, van aki nem bírja ki.
És nagyon nehéz lehet észrevenni, hogy nem bírja a másik. Mert nagy színjátékosok vagyunk, és igazán pont azt nehéz felismerni, aki tényleg bajban van.
Egy 17 éves máshogy gondolkodik. Mind halálról, mind problémákról. Ami nekem nem probléma, az nekik még az. Persze kicsit fura volt olvasni, hogy zavarja, hogy mit terjeszt róla egy srác, holott csak egy csók volt köztük semmi más. Hogy a legjobb segg díjat neki osztják. De egy 17 évesnek ez bizony sokkal jobban bántó, mint egy felnőttnek. Mi - még ha ki is akaszt - akkor sem akarunk ezért meghalni. Megoldjuk máshogy. Lehet, hogy bezárkózunk, vagy nem jól kezeljük, de meghalni biztos nem akarunk miatta.
És igenis magamra ismerek a lány érzései között. A 17 éves magamra. Bizony én is sokszor gondoltam, hogy "ha meghalnék, bánnák amit mondtak vagy tettek velem". Pedig nem voltak ám eget rengető dolgok. És igenis gondoltam, hogy elegem van, hogy nem tudom tovább csinálni, hogy hagyjanak békén. Csak nem vagyok egy öngyilkos típus. Mind neveltetésemnek köszönhetően, meg úgy összességében. Szeretek bátran megmutatni, hogy igenis megoldom majd valahogy. De ettől még voltak rossz pillanataim, néha tök értelmetlenek, amin utólag azt mondom, hogy ez vicc, hogy ez kiakasztott.
Szerintem nem kimondottan gonosz akart lenni a kazettákkal Hanna Baker. Egész egyszerűen szerintem csak el akarta mondani nekik, amit szóban nem mert, élőben nem mert odaállni, hogy azt mondja "tudod milyen szemétség amit csináltál?" Igen, ezt kellett volna tennie, de ő egy búcsúbeszédben teszi ezt. Kell a lelkének a megnyugvás, hogy kimondta, hogy tudják a többiek mit gondol.
És persze rossz ez a többieknek is, de annyira nagyon nagyon szerintem mégsem viseli meg őket. Hiszen tudják, hogy csak egy porszemek voltak a gépezetben. Ami van hogy rosszul sül el, van hogy jól. Persze, ami fontos szerintem, hogy elgondolkodjunk, hogy egy rossz mondattal mennyire bántó dolgot tudunk előidézni. Erre életből is van példám, de nem mesélem el, csak annyira, hogy volt egy nagyon jó barátnőm, aki szintén egy buta mondat miatt, egy gonoszkodó, szemét aljas mondat miatt, elgondolkodott, hogy márpedig ő öngyilkos lesz. És én láttam rajta, hogy baj van, arra nem emlékszem, hogy még aznap hívtam-e fel, vagy másnap reggel, lehet, hogy még aznap, és mondtam neki, hogy ez egy hülyeség, ezt nem szabad magára venni, ez egy direkt aljas húzás volt az illetőtől, erre ment ki a "játék". És mondta utána, hogy nem tudja, hogy mi lett volna ha nem hívom fel. Megnyugtattam, mert észrevettem, hogy kiborította. Mi is 17 évesek voltunk.
Szerintem ez nagyon érzékeny egy kor. És ráadásul egyre érzékenyebbnek érzem, a mai rohanó világunkban, hogy hajlamosak vagyunk csak tenni a dolgunk, és nem figyelni a másikat. Nagyon izgulok a gyerekeimmel kapcsolatban is, hogy észrevegyem időben ha bajuk van, hogy még lehessen segíteni.
De szerintem ebben a korban tényleg nagyon nehéz. Nagyon bezárkóznak az emberek, azt hiszik, hogy elég célzást tettek rá, pedig nem, csak egy halvány próbát tettek, mert elkönyvelték, hogy senki nem szereti őket, és nem is akarnak segíteni.
Sajnáltam Mr. Portert is, hogy Hanna ugyan kér tőle segítséget, és még ha haloványan sejti is, hogy talán valami gond van, akkor is azzal a képpel veti össze, ami kialakult benne a lányról. És ha az olyan kép, akkor meg fogja nyugtatni magát, hogy annyira nagy baj nem lehet, majd figyelem, majd másnap megpróbálok újra beszélni vele. És valóban tudunk ennél többet tenni?!
Csak nagyon meg kell próbálnunk figyelni. Hogy időben vegyük a jeleket. Hogy ne csak a végstádiumot kapjuk el. Illetve az az igazság, hogy ez bizony kétszemélyes játék. Ha valaki nem is akarja, hogy segítsenek neki, azon igazán nehéz. Talán ezt kell valahogy megtanítanunk a gyerekeinknek, hogy akkor is kérjenek segítséget, ha úgy érzik nem fogják megérteni őket. Tegyék meg, próbálják meg! Sose adják fel!
Szóval nekem egy teljesen hihető történet volt, én megértettem, átéreztem Hannát, ahogy egyre jobban belelovalja magát a megaláztatásokba, megértettem a srácot akin keresztül hallottuk a történetet, megértettem azokat a szereplőket is, akik úgy gondolták, hogy nem tettek nagy dolgot, nem volt óriási bűn, és végülis részben igazuk is volt. Felelősek vagyunk a kimondott szavainkért, jó lenne ha csak akkor tennénk, ha komolyan is gondolnánk, nem viccből, bosszúból vagy haragból.
És hát a könyvet sem valami elmebeteg írói agyszülemény ihlette hanem egy hasonló eset, bár szerencsére sikertelen öngyilkossággal. Lehet nehéz megérteni, de ez bizony benne van a kamaszok lelkivilágában.
szombat, október 23, 2010
Katie Fforde - Száz boldog esküvőm
Ha jól rémlik ezt a könyvet hasonlították Jane Austenhez. Hát azt hiszem van benne valami.
Az elején úgy gondoltam, nekem nem fog tetszeni ez a könyv. Erőltetett, béna párbeszédek. Aztán valahogy beindult. Valahogy elkezdett érdekelni mi lesz Elsaval, Sarahval, és Bronnal.
És tényleg Jane Austenes :) Tökéletes leányzók, akik mind tök szépek :) Tökéletes pasik, akik szépek, okosak, viccesek, figyelmesek, és már a második másodpercben feleségül is akarják venni a nőket :-D Kár, hogy ilyen nincs ;)
De mégis valahogy hihető, és átélhető volt a szerelem, ahogy bontakozott ki. Bár lehetett volna kicsit több belőle ;)
Sarah esküvőszervező, mégpedig profi. Egy esküvője alkalmával hozza össze a sors Elsával, a varrónővel, aki menyasszonyi ruhákat készít. Ezeket imádtam. Imádom a ruhákat, ahogy elképzelem, hogy varrják őket, hogy gyöngyözik, hogy kézzel hímzik, hogy előtte megrajzolják. Lehet, hogy azért szerettem ennyire, mert az egyik húgom divattervező?! :) Ugyanitt találkozik Bronnal, aki fodrász, de hobbiból sütöget. Mégpedig mesés dekorált tortákat! Na ezt is nagyon élveztem, elképzeltem ahogy díszít, ahogy előre többször megsüti, hogy a nagy napra már tökéletesen menjen. Lehet, hogy azért tetszett ennyire, mert a másik húgom cukrász?! És imádom ahogy csinálja a sütiket, tortákat?
Hugot a fotóst is tök jól el tudtam képzelni, fotóival, a művészképeivel, ahogy meglátja az embereket, a hangulatokat. Tisztára mint Apukám meg a harmadik húgom :-D Egyszóval nekem ez a könyv nagyon közel állt a szívemhez, még akkor is ha egyszerű kis sztori, minden tökéletes és fantasztikus benne, de néha jó lenne hinni, hogy ha rendesen dolgozik az ember, akkor igazán jó lehet valamiben, igazán megbecsülhetik, és igazán minden jól alakulhat, és boldog lehet :)
Mostanában egyébként is ilyen romantikus hangulatban vagyok. Nem tudom mi van velem, de begyűjtöttem egy jó pár könyvet, meg tervezgetek is, hogy majd mit veszek a eljövőben :-D, de most valahogy ezek a romantikusak tudnak csak fellelkesíteni :-D
És a borító! Egyszerűen imádom az ilyen stílusú design-t :)
vasárnap, október 17, 2010
Christine Biernath: Gólyaregény
Rövid kis könyvecske, nincs 200 oldal, mégis magával ragadott.
Nadine, 16 éves, és terhes lesz. Pedig szedi a fogamzásgátlót. Nagyon jól meg volt írva, a lelki tusája Nadine-nak, ahogy sodródik dolgokkal, majd nem tudja mi tévő legyen.
Nagyon sajnáltam. 16 éves, nem kész az anyaságra.
És senki nincs igazán mellette. Vagy akik vannak azoknak is semmi hasznuk.
Látszólag boldog lehetne, hisz a gyereke apja nem hagyja magára, akarja a babát. De akarja egy ilyen pasi egyáltalán?!?!? Teljesen megértettem, hogy nem hitt benne. Persze fizikailag és lelkileg akarta a fickó, de mégis azt kell hogy mondjam, hogy nem volt neki igazán fontos Nadine. Nem szeretem, mikor a pasik azt hiszik, hogy az bőven elég, hogy majd keresek rá pénzt, hogy legyen ruha, kiságy, cipő, játék, és ezen kívül semmit nem adnak. Inkább legyen kevesebb ruha, és játék, de több az emberből.
Azt hiszem én is valahogy így cselekedtem volna ahogy Nadine. Mégha több dolog fáj is benne.
Nadine, 16 éves, és terhes lesz. Pedig szedi a fogamzásgátlót. Nagyon jól meg volt írva, a lelki tusája Nadine-nak, ahogy sodródik dolgokkal, majd nem tudja mi tévő legyen.
Nagyon sajnáltam. 16 éves, nem kész az anyaságra.
És senki nincs igazán mellette. Vagy akik vannak azoknak is semmi hasznuk.
Látszólag boldog lehetne, hisz a gyereke apja nem hagyja magára, akarja a babát. De akarja egy ilyen pasi egyáltalán?!?!? Teljesen megértettem, hogy nem hitt benne. Persze fizikailag és lelkileg akarta a fickó, de mégis azt kell hogy mondjam, hogy nem volt neki igazán fontos Nadine. Nem szeretem, mikor a pasik azt hiszik, hogy az bőven elég, hogy majd keresek rá pénzt, hogy legyen ruha, kiságy, cipő, játék, és ezen kívül semmit nem adnak. Inkább legyen kevesebb ruha, és játék, de több az emberből.
Azt hiszem én is valahogy így cselekedtem volna ahogy Nadine. Mégha több dolog fáj is benne.
szerda, október 13, 2010
Christopher Moore: A leghülyébb angyal
Morbid egy könyv, de azért nagyon tetszett :-D Nagyon gáz humora van a pasinak, és akkorákat röhögtem néha, hogy csak na. Ahogy kifacsarja az emberi dolgokat, az élet sajátosságait, nagyon szórakoztató volt.
És miről is szól, hát a leghülyébb angyalról, Razielről, aki egy elvesztett fogadás miatt kénytelen egy kisfiú kívánságát teljesíteni karácsonyra:
"Mennyei Atyánk. Josh Barker vagyok, a Worchester Street 671. sz. alatt lakom, Pine Cove-ban, Kaliforniában, irányítószám: 93754. Ma este láttam Télapót, ami klassz, és köszönöm is, de aztán egyből megölték egy ásóval, szóval attól félek, hogy idén nem lesz karácsony, pedig jó voltam, amit látsz is majd, ha megnézed Télapó listáját, szóval, ha nem nagy gond, életre keltenéd Télapót és rendbe hoznád a karácsonyt?"
A Télapót megölték, és Raziel azért érkezik ebbe az egyébként is őrült Pine Cove-i kisvárosba, hogy megoldja ezt. Csak hogy Raziel szereti a mályvacukrot, a Snickerts, és a forró csokit, és angyalkodásban kissé béna :-D Igy esik meg, hogy elszúrja a kívánság teljesítését is, félreértve a kisfiút aki kívánta.
Tucker Case volt a kedvencem, annyira gáz szövegei voltak, hogy hihetetlen :-D Az élet nagy tanulságait holt komolyan adta elő folyamatosan, megbotránkoztató ötletekkel tűzdelve. Ja igen, és a denevére, Roberto. Ő is csúcs ;) Ray Ban napszemüveget hord természetesen, és spanyol ;)
Mollyt is nagyon bírtam, a városka buggyant spinkóját :) De a férje, Theo a helyi rendőr se kutya :-D
Nekem tetszett, bár tutira veszem, hogy nem mindenkinek jön be.
És miről is szól, hát a leghülyébb angyalról, Razielről, aki egy elvesztett fogadás miatt kénytelen egy kisfiú kívánságát teljesíteni karácsonyra:
"Mennyei Atyánk. Josh Barker vagyok, a Worchester Street 671. sz. alatt lakom, Pine Cove-ban, Kaliforniában, irányítószám: 93754. Ma este láttam Télapót, ami klassz, és köszönöm is, de aztán egyből megölték egy ásóval, szóval attól félek, hogy idén nem lesz karácsony, pedig jó voltam, amit látsz is majd, ha megnézed Télapó listáját, szóval, ha nem nagy gond, életre keltenéd Télapót és rendbe hoznád a karácsonyt?"
A Télapót megölték, és Raziel azért érkezik ebbe az egyébként is őrült Pine Cove-i kisvárosba, hogy megoldja ezt. Csak hogy Raziel szereti a mályvacukrot, a Snickerts, és a forró csokit, és angyalkodásban kissé béna :-D Igy esik meg, hogy elszúrja a kívánság teljesítését is, félreértve a kisfiút aki kívánta.
Tucker Case volt a kedvencem, annyira gáz szövegei voltak, hogy hihetetlen :-D Az élet nagy tanulságait holt komolyan adta elő folyamatosan, megbotránkoztató ötletekkel tűzdelve. Ja igen, és a denevére, Roberto. Ő is csúcs ;) Ray Ban napszemüveget hord természetesen, és spanyol ;)
Mollyt is nagyon bírtam, a városka buggyant spinkóját :) De a férje, Theo a helyi rendőr se kutya :-D
Nekem tetszett, bár tutira veszem, hogy nem mindenkinek jön be.
csütörtök, szeptember 30, 2010
L. J. Smith: Vámpírnaplók - Ébredés
A Vámpírnaplók első része.
Nem volt rossz, kis rövid, még én is gyorsan végeztem vele. Ahhoz képest hogy mennyit van időm olvasni.
Adott egy gimis csajszi, Elena, és két pasi, Stefan és Damon. Akik persze mi mások lennének, mint vámpírok.
Elenával elég nehéz volt azonosulni. Szép lány, az iskola szépe, mindennek a közepe. Ki is használja ezt. Kis üresfejűnek éreztem, bármit is mondott.
Stefan az idegen, az új a városban. Damon a testvére.
Juj, mennyire Twilight szaga van, és gondolom ráadásul ez volt előbb. Miért mindig gimisek találkoznak vámpírokkal?! Na mindegy, itt persze sokkal több a titokzatosság, megfoghatatlan dolog. Nem jók a vámpírok, bár itt is akadnak jobbak ;) A következő részekben még biztos ezer meg egy dolog kiderül róluk.
Rettenet bénák voltak az ismerkedési próbálkozások, bár lehet, hogy 17 évesen én is ilyen voltam?!
Amit viszont ez a sorozat első könyve nem adott át, az a szerelem. Nem éreztem át, nem éreztem semmit. Talán Elena személye miatt, el sem hittem, hogy szerethet valakit. Meg nem is értem miért szereti. A pasik meg... mert hasonlít valakire. Nagyszerű. Remélem én nem hasonlítok senkire, és nem csak azért van velem a Zuram :-D
Itt van nálam a következő 3 része, úgyhogy majd szép lassan haladok velük tovább :) Szóval jó volt azért, olvastatta magát, várta az ember, hogy mi lesz. És kíváncsi vagyok hova visz a történet.
Nem volt rossz, kis rövid, még én is gyorsan végeztem vele. Ahhoz képest hogy mennyit van időm olvasni.
Adott egy gimis csajszi, Elena, és két pasi, Stefan és Damon. Akik persze mi mások lennének, mint vámpírok.
Elenával elég nehéz volt azonosulni. Szép lány, az iskola szépe, mindennek a közepe. Ki is használja ezt. Kis üresfejűnek éreztem, bármit is mondott.
Stefan az idegen, az új a városban. Damon a testvére.
Juj, mennyire Twilight szaga van, és gondolom ráadásul ez volt előbb. Miért mindig gimisek találkoznak vámpírokkal?! Na mindegy, itt persze sokkal több a titokzatosság, megfoghatatlan dolog. Nem jók a vámpírok, bár itt is akadnak jobbak ;) A következő részekben még biztos ezer meg egy dolog kiderül róluk.
Rettenet bénák voltak az ismerkedési próbálkozások, bár lehet, hogy 17 évesen én is ilyen voltam?!
Amit viszont ez a sorozat első könyve nem adott át, az a szerelem. Nem éreztem át, nem éreztem semmit. Talán Elena személye miatt, el sem hittem, hogy szerethet valakit. Meg nem is értem miért szereti. A pasik meg... mert hasonlít valakire. Nagyszerű. Remélem én nem hasonlítok senkire, és nem csak azért van velem a Zuram :-D
Itt van nálam a következő 3 része, úgyhogy majd szép lassan haladok velük tovább :) Szóval jó volt azért, olvastatta magát, várta az ember, hogy mi lesz. És kíváncsi vagyok hova visz a történet.
kedd, szeptember 28, 2010
Raana Raas: Csodaidők (1) - Az Ogfák vöröse
Én teljesen oda vagyok ezért a könyvért. Minden minden tetszett benne. A jövő, a politika, a vallások, az emberek.
A narancssárga fű a kék virágokkal :)
A történet valamikor a távoli jövőben játszódik, amikor már az űr is gyarmatosítva van. Három szereplőn keresztül követjük a történeteket. Egyfelől ott vannak a kaveniek, a saját kultúrájukkal, vallásukkal, szokásaikkal, ami merev, de ugyanakkor sok sok része nekem mégis tetszetős. Tetszik, hogy nagy családokként együtt laknak, hogy vannak közös szertartásaik, szokásai, rituáléik. Ők mást esznek, az elérhető életkoruk ennek megfelelően jóval magasabb, kb 140 év. Míg a külsősök - nem kaveniek - megmaradtak a mai embernél, vagyis kb 80 évet élnek. Aztán vannak a külsősök, akiket a kaveniek semmilyen formán nem engednek saját közösségükbe, sem bejönni nem lehet, sem visszajönni nem lehet.
Yaan, és Giin egy kaveni nagy családban élnek. Giin mazdra, kb 40 éves, Yaan pedig a fiatal unokaöccse, 17 éves. Giin elkötelezett kaveni, hisz abban ahogy élnek. Yaan pedig lázad az egész életformájuk ellen. Nem tudja elfogadni a szabályaikat. Ebben nagy szerepet játszik az apja, aki már durva szigorral neveli őket. Nem segít neki az sem, hogy apja, és Giin rivalizálnak egymással.
Giin safirként dolgozik, próbálja a kiszakadtak ügyeit előrébb vinni. Kiszakadtak azok a kaveni gyerekek (felnőttek), akik otthagyják családjukat, és külsősökké válnak. A családok szabály szerint akkor sem fogadják vissza őket, ha már megbánták döntésüket.
Judy pedig egy külsős kislány, akit anyja állami gondozásba ad, lemond a gyerekről. Judy egy 12 éves fiatal lány, aki próbálja megtalálni egyedül a helyét a világban.
A könyv fordulatos, sok szereplős, de mégis követhető. Tetszik az egész mindenestől.
Balesetek, halálok, döntések, változások, politika, árulás, harc, minden van benne. Az írónő hihetetlen tájékozott, tökéletes minden ahogy ír. Egyszerűen oda vagyok érte. Még jó, hogy nincs pénzem megvenni a következő részt, mert már rohannék is :-D Persze lehet, hogy így sem fogom kibírni :-D
Egyébként az írónő igazi neve Görgey Etelka, teológus-lelkész és minden más egyben.
A narancssárga fű a kék virágokkal :)
A történet valamikor a távoli jövőben játszódik, amikor már az űr is gyarmatosítva van. Három szereplőn keresztül követjük a történeteket. Egyfelől ott vannak a kaveniek, a saját kultúrájukkal, vallásukkal, szokásaikkal, ami merev, de ugyanakkor sok sok része nekem mégis tetszetős. Tetszik, hogy nagy családokként együtt laknak, hogy vannak közös szertartásaik, szokásai, rituáléik. Ők mást esznek, az elérhető életkoruk ennek megfelelően jóval magasabb, kb 140 év. Míg a külsősök - nem kaveniek - megmaradtak a mai embernél, vagyis kb 80 évet élnek. Aztán vannak a külsősök, akiket a kaveniek semmilyen formán nem engednek saját közösségükbe, sem bejönni nem lehet, sem visszajönni nem lehet.
Yaan, és Giin egy kaveni nagy családban élnek. Giin mazdra, kb 40 éves, Yaan pedig a fiatal unokaöccse, 17 éves. Giin elkötelezett kaveni, hisz abban ahogy élnek. Yaan pedig lázad az egész életformájuk ellen. Nem tudja elfogadni a szabályaikat. Ebben nagy szerepet játszik az apja, aki már durva szigorral neveli őket. Nem segít neki az sem, hogy apja, és Giin rivalizálnak egymással.
Giin safirként dolgozik, próbálja a kiszakadtak ügyeit előrébb vinni. Kiszakadtak azok a kaveni gyerekek (felnőttek), akik otthagyják családjukat, és külsősökké válnak. A családok szabály szerint akkor sem fogadják vissza őket, ha már megbánták döntésüket.
Judy pedig egy külsős kislány, akit anyja állami gondozásba ad, lemond a gyerekről. Judy egy 12 éves fiatal lány, aki próbálja megtalálni egyedül a helyét a világban.
A könyv fordulatos, sok szereplős, de mégis követhető. Tetszik az egész mindenestől.
Balesetek, halálok, döntések, változások, politika, árulás, harc, minden van benne. Az írónő hihetetlen tájékozott, tökéletes minden ahogy ír. Egyszerűen oda vagyok érte. Még jó, hogy nincs pénzem megvenni a következő részt, mert már rohannék is :-D Persze lehet, hogy így sem fogom kibírni :-D
Egyébként az írónő igazi neve Görgey Etelka, teológus-lelkész és minden más egyben.
Címkék:
Csodaidők,
Görgey Etelka,
könyv,
Raana Raas,
sorozat
hétfő, szeptember 20, 2010
E-book
Már sokadik könyves blogon olvasom ezt a játékot, ahol írni kell arról, hogy mi jut eszedbe 5 megadott szóról. Teljesen meg vagyok döbbenve, hogy az e-book-ról mindenkinek a szemégés és hasonlók jutnak eszükbe. Láttak már vajon e-bookot olvasót?! Pont az a lényege, hogy nem olyan, mint a számítógép, nem világít a háttér, hanem pontosan úgy néz ki, mint egy papírlap. Szerintem nagyon jó dolog, van nekünk is egy. Egyetlen gondom van nekem csak vele, hogy akkor minden családtagnak kell. Mert egyszerre két ember, csak két e-book olvasóval tud könyvet olvasni.
szerda, szeptember 08, 2010
Kate McCaffrey: Behálózva
Egy este kellett hozzá, hogy ezt elolvassam. Igaz hosszú este volt. A melóhelyen voltak történések, én generáltam persze őket. De ez kicsit pörgette az agyam, állandóan mentek körbe körbe a gondolataim, úgyhogy kellett valami nem túl hosszú, valami nem túl komoly. Aztán azt nem mondanám, hogy nem lett komoly.
Hiába egy 14 éves lányról szólt, minden részét átéreztem. És tényleg ijesztő volt az egész. Avalon iskolát vált 14 évesen, vidékről a városba költöznek, és a beilleszkedés nem megy neki. Már az első nap balul sikerül. És pár nap alatt hihetetlen mértékben eldurvul a dolog, telefonon, emailben zaklatják, hazugságokat terjesztenek róla, blogokba raknak róla minden információt.
Teljesen átéreztem, hogy kiborul, hogy mániákusan olvasni akarja mit írtak róla, hátha rájön kik azok. Végig azon jár az agya, hogy mi a baj vele, miért teszik ezt vele, csúnya, buta, netán túl okos, tele van rossz tulajdonságokkal, miért teszik ezt vele.
Nagyon tetszett, hogy a szülei látják, hogy valami gond van, figyelik egyfolytában, próbálják rávenni, hogy beszéljen. De nem megy, a félelem félelmet szül, attól tart ha beszél, akkor még rosszabb lesz minden.
És persze egyből a saját gyerekeim jutottak eszembe. Vajon ott tartunk már mi is, hogy ilyen simán megtörténhet? Tényleg képesek ennyi aljas gonoszságra a gyerekeink? Mi állítja meg őket? Van egyáltalán valami amivel véget lehet neki vetni?
Hogy tudunk szülőként segíteni? Mi van ha a gyerekünk nem beszél? Mi van, ha beszél, de nem akarja, hogy segítsünk? Mi van ha rosszul segítünk? Remélem sosem kell ilyeneken gondolkodnom, nem kerülnek a gyerekeim ilyen szituációba.
Nagyon olvastatta magát, nem bírtam letenni, és nagyon tanulságos volt. Szerettem Avalont, ahogy viselkedett, szerettem és megértettem Marshallt.
(Azért halkan megsúgom, én sejtettem az elejétől kezdve, hogy ki áll az egész mögött, de csak az utolsó pillanatban vált tényleg egyértelművé.)
Hiába egy 14 éves lányról szólt, minden részét átéreztem. És tényleg ijesztő volt az egész. Avalon iskolát vált 14 évesen, vidékről a városba költöznek, és a beilleszkedés nem megy neki. Már az első nap balul sikerül. És pár nap alatt hihetetlen mértékben eldurvul a dolog, telefonon, emailben zaklatják, hazugságokat terjesztenek róla, blogokba raknak róla minden információt.
Teljesen átéreztem, hogy kiborul, hogy mániákusan olvasni akarja mit írtak róla, hátha rájön kik azok. Végig azon jár az agya, hogy mi a baj vele, miért teszik ezt vele, csúnya, buta, netán túl okos, tele van rossz tulajdonságokkal, miért teszik ezt vele.
Nagyon tetszett, hogy a szülei látják, hogy valami gond van, figyelik egyfolytában, próbálják rávenni, hogy beszéljen. De nem megy, a félelem félelmet szül, attól tart ha beszél, akkor még rosszabb lesz minden.
És persze egyből a saját gyerekeim jutottak eszembe. Vajon ott tartunk már mi is, hogy ilyen simán megtörténhet? Tényleg képesek ennyi aljas gonoszságra a gyerekeink? Mi állítja meg őket? Van egyáltalán valami amivel véget lehet neki vetni?
Hogy tudunk szülőként segíteni? Mi van ha a gyerekünk nem beszél? Mi van, ha beszél, de nem akarja, hogy segítsünk? Mi van ha rosszul segítünk? Remélem sosem kell ilyeneken gondolkodnom, nem kerülnek a gyerekeim ilyen szituációba.
Nagyon olvastatta magát, nem bírtam letenni, és nagyon tanulságos volt. Szerettem Avalont, ahogy viselkedett, szerettem és megértettem Marshallt.
(Azért halkan megsúgom, én sejtettem az elejétől kezdve, hogy ki áll az egész mögött, de csak az utolsó pillanatban vált tényleg egyértelművé.)
Mitch Albom: Csak egy kis hit kell
Jobb ha semmi részletet nem mondok erről a könyvről :) Annyira tetszett, hogy nem is tudom szavakban kifejezni igazán. Tuti biztos, hogy még elő fogom venni párszor. Olyan tökéletesen megfogalmazta, amit hiszek a világról, emberekről, kapcsolatokról. Ez egy igaz történet, egy rabbiról, egy lelkipásztorról, meg egy íróról. Én nem is tudom hogy ez a Mitch Albom hogy tudta így megírni ezt a könyvet, vajon jegyzetelt folyton, magnóra vette, hogy olyan pontosan tudott megfogalmazni mindent.
Legszívesebben írné egy halom dolgot, de mindazt túlzásnak érzem egy ilyen publikus blogon, ezért nem teszem :)
De mindenkinek ajánlom, nagyon sok szép dolog van benne, elgondolkoztató, nevettető.
Meg kell majd néznem, hogy miket írt még ez az ember, kíváncsi vagyok nagyon rá.
Legszívesebben írné egy halom dolgot, de mindazt túlzásnak érzem egy ilyen publikus blogon, ezért nem teszem :)
De mindenkinek ajánlom, nagyon sok szép dolog van benne, elgondolkoztató, nevettető.
Meg kell majd néznem, hogy miket írt még ez az ember, kíváncsi vagyok nagyon rá.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)








