kedd, március 22, 2011

Garay Zsuzsanna: Bosszú

Garay Zsuzsanna a kedvenceim közé tartozik most már. Múltkor a Találkozásokkal már belopta magát a szívembe, de ez a könyve is teljesen bejött. Rövid kis könyv ez is, és olyan Anna Gavaldás érzésem van :) Nem egyforma a stílusuk, de valahogy mégis olyan dolgokat ragad meg, amiket annyira jó, hogy papírra vet. Mindig furcsállom, ha valakinek ez nem jön be, pedig biztosan akadnak. 

A Bosszú főszereplője Dániel, aki az apja temetése után végigkíséri apja életútját. Az apja író volt, híres író. De hogyan élt, miként alkotott? És miért úgy végrendelkezett ahogy? 

Nekem nagyon furcsa volt némely emberek hozzáállása az íráshoz. Egyszerűen nem értem, hogy miért bántó az, ha egy író valakiről egy mozdulatot, egy nézést, egy hajszínt, vagy bármit megörökít. Mi a rossz abban, ha azt a tulajdonságot egy szereplőre illeszti, egy kitalált történet kitalált szereplőjére. Honnan kéne mégis vennie egy írónak a gondolatokat? Hát persze hogy a környezetéből elsősorban. Ott látja a száz és százféle embert, viselkedést, gondolatmódot. Az miért baj, hogy valakiből valami elgondolkoztatta, és kitalált figurát ruházott esetleg fel vele? Szerintem pont ez az írás lényeg. Valakiből megragadsz valamit, amiből azt mondod, hogy áhá, milyen jó sztori lenne ebből ha lenne egy x akinek van egy ilyen tulajdonsága is. Ez miért lopás? Vagy miért fáj? Vagy miért beperlendő?

A történet nagyon stílusosan megformált. Nagyon tetszik ahogy váltakoznak a párbeszédek, levelek, visszaemlékezések. Csodás, egyszerűen csodás. És végig vártam hol a bosszú? És aztán megkérdezném, "Megérte?" De ilyenek vagyunk emberek. Képesek vagyunk szép nagy baklövéseket elkövetni. Csak azért mert azt hisszük valami jár nekünk. 
Szeretettel ajánlom mindenkinek. Még két könyvet találtam az írónőtől, meg kell azokat is szereznem!

A borító tetszik!

vasárnap, március 20, 2011

Jodi Picoult: Házirend

Egész egyszerűen én imádom ezt az írónőt. Ez a 3. könyvem tőle, és ő úgy ír, hogy képtelen vagyok letenni a könyvet, egyszerűen rosszul esik, ha tennivalók miatt le kell tennem. És egyik nap bent maradt a munkahelyemen, és hát kész voltam :-D 

A stílusa olyan értelemben tök hasonló, hogy mindig x szereplőn keresztül viszi a történetet, és így áll össze a kép az ember fejében. Nincs olyan nagy csavar ebben a könyvben, hiszen az ember valahol végig sejti, hogy ez van benne. De egyszerűen hihetetlen ez a nő, hogy mennyire körüljár egy témát, tán ő is Asperger szindrómás ;) 

A történet egy Asperger szindrómás srácról és a családjáról szól. Jacob magasan funkcionáló autista. 18 éves, van egy öccse Theo. Édesanyja egyedül neveli őket, mert édesapjuk nem sokkal azután otthagyja őket, hogy Jacobról kiderül autista. 
A könyv végére teljesen megértjük milyen egy ilyen gyerek mint Jacob, mennyire máshogy gondolkozik, mennyire eltér a normálisnak nevezett emberektől. 
Az anyát eszméletlenül csodáltam, hogy milyen odaadással, hittel vitte az életét a két gyerekkel. Hogy ennyi mindent megtette a fiáért, fiaiért. Bár tény, hogy Theo kissé háttérbe szorult, de vajon tudta volna-e másképp csinálni?!
Theo is csodás egy kiskamasz! Némely sor annyira szívszorongató volt, hogy egy 15 éves srácban hogy tudatosul, hogy tulajdonképpen ha az édesanyja már nem lesz, akkor bizony neki marad Jacob. Örökös kapcsolt áru lesz számra. Néha azt kívánja, hogy bárcsak ne lenne velük, ugyanakkor képtelen lenne cserben hagyni. Nagyon tetszettek a testvér gondolatai, bosszúságai, hozzáállása. Azoké a hasonló gyerekeké is, akik ebben a cipőben járnak, mint Theo. 
Jacob pedig tényleg egy furcsa gyerek, de a végére már az ember belejön, hogy mit miért tesz. Ő egy olyan kisfiú, aki sosem tudja kifejezni, hogy mit érez, ha egyáltalán érez. Szociális érzéke totál fejletlen. Ugyanakkor egyfajta kis zseni. Szokásrab. Nem mindegy hogy vannak a ruhák a szekrényben, nem mindegy, hogy melyik nap mit eszik, nem mindegy, hogy egy indurka pindurkát is felborul a napirendje. Rohamok tarkítják az életüket. Szinte sosem néz a másik ember szemébe. Mivel képtelen az érzelmek értelmezésére külsőre úgy hat mintha hideg, számító, gonosz lenne. Mindet szó szerint ért, az olyan mondatokat, mint "veszi a lapot" képtelen értelmezni. Mindig igazat mond. De nagyon tetszett ahogy az anya leírja a szeretetét az iránt a gyerek iránt, aki pont sosem fogja elmondani a szeretetét, ha van egyáltalán neki. Szívet szorongató volt az a jelenet is, mikor egyszer mondja az anya Jacobnak, hogy annyira jó lenne ha egyszer anyák napjára ő is kapna egy képeslapot. Jacob megkérdezi, hogy mikor van anyák napja. És anyák napja reggelén ott várja az anyát a képeslap, kibontja és semmi nincs beleírva. Csak a képeslap. Az anyuka asszem először sírni kezd, aztán röhögőgörcsöt kap. Azt mondta a fiának, hogy szeretne egy ilyen képeslapot. Megkapta. Jacob nem tudja azt értelmezni, hogy ő szeretett volna egy szeretet megnyilvánulást kapni tőle, nem pedig a képeslap volt konkrétan a lényeg.
A történetet az teszi színessé, hogy Jacob egy bűnténybe keveredik, és hogyan kerül bajba egy ilyenfajta gyerek, akit folyamatosan félreértelmeznek, mert neki minden máshogy működik, és mást jelent, mint nekünk.

Kedvencem Theo volt, annyira értékes egy kisfiú. De tulajdonképpen én is megszerettem Jacobot, minden nehézsége ellenére. Persze azért hálás vagyok, hogy nekem egészséges gyerekek jutottak, és max gyógytornára kell járnunk. Minden tiszteletem az olyan anyákért, akik ezt végig tudják járni becsülettel.

És tényleg Jodi Picoultot csak dicsérni tudom ezért a rettenetes alaposságért, ahogy megír egy ilyen könyvet. Tudta valaki, hogy Stephen Spielberg Asperger szindrómás?

A borító meg annak ellenére, hogy jól néz ki, elég rossz választás. Hány éves vajon ez a gyerek a képen? Tuti nem 18... Ezt sosem értem, hogy miért rakják ezt a borítóra, ha valaki elolvasta a könyvet, vagy ismer olyat aki olvasta, akkor ezt a képet nem rakhatja rá!

szerda, március 16, 2011

Karen Marie Moning: Keserű ébredés

A tündérkrónikák is végre a kezembe került és ki is olvastam. Érdekes volt a viszonyom ezzel a könyvvel, mert nagyon érdekelt, mégis olyan lassan haladtam vele. Talán mert tetszett is meg nem is. A mostanában dúló őrült mennyiségű misztikus lényekkel teli könyvekbe néha már úgy érzem kezdek belefáradni, és nem is tudom, hogy tényleg érdekelnek-e. Valahogy jobban le tudnak kötni összességében, a hihető valós történetek, mint ezek. Most a tündérek vannak porondon ebben a könyvben, akik egyáltalán nem vicces aranyos kis szárnyas rózsaszín lények, hanem gonoszok, undorítóak, és az emberek életére törnek.

A főszereplő Mac, aki nővére halála ügyében utazik el Dublinba és kezd nyomozásba, hogy hogy és miért is halt meg nővére. Valami hétköznapi választ szeretne kapni, de ehelyett belecsöppen a Dublini "valóságba". Nehezen fogadja el, hogy mik rejtőznek a színfalak mögött, eleinte hinni sem akar a szemének, de lassan kezdi elfogadni, hogy nagyon csúnya dolgok vannak kilátásban, és hiába nem akar velük törődni, muszáj lesz neki. 
Néha megcsapkodtam volna legszívesebben azt a makacs fejét, ami miatt időről időre bajba keveredett. De talán én is pont ilyen lennék, ha ilyesmik történnének velem. Még jó, hogy nem fognak ;) 

A vége nagyon nyomasztó, félelmetes lett. Nagyon jól átadta az írója azt a nyomást, ami akarva akaratlan Macre kerül. Nem csak saját magáról van szó, hanem az emberekről, és ha valaki tehet valamit értük az ő. Tehát muszáj megtennie, nem hagyhatja annyiban a dolgot.

Szerintem nagyon jól és izgalmasra volt megírva. Az ember lánya várja a folytatást. Bár tény, hogy a baljós nyomasztó vége miatt még rosszat is álmodtam vele, na de én ilyen érzékeny lelkületű vagyok :) Meg humorosra volt megírva, kimondottan élveztem Macnek a beszólásait :)

A borító szuper!

hétfő, március 07, 2011

Carolyn Jourdan: Ha a helyén van a szíved

A vége fele jártam ennek a könyvnek, mikor kezdett leesni hogy ez egy igaz történet. A főszereplőnek ugyanaz a vezetékneve, mint a könyvbeli szereplőknek ;) Milyen elmés vagyok! :-D Sokáig tartott. 
De ettől számomra még szebb ez a történet. Olvastam olyat, hogy volt akinek ez nem üzent semmit ez a könyv, pedig szerintem igenis van mondanivalója. Mégpedig hogy néha milyen egyszerű dologgal tehetünk sokkal jobbat az embertársainkért. Persze nehéz meghozni a döntést, hogy 60 dolláros csizmát hordjak vagy szinte ingyen dolgozzak szegény embereket segítve. Ez a kérdés akkor pláne nehéz, ha egy okos nővel állunk szemben. Vajon milyen az, ha az eszét arra használja, hogy recepciósként dolgozik?! Ami valahol ráadásul még sokkal nehezebb meló is. 

A könyv nagyon szórakoztató volt. Jó a humora, a történetvezetése. Még a borzasztó dolgokkal is képes mosolyt csalni az arcunkra.

És pont azt kaptam tőle, amire számítottam. Én szeretem az ilyen történeteket, talán azért mert annyira valósak. Amit sajnáltam, hogy nem jött ki hogy az édesanyjával pontosan milyen is a viszonya. Tetszett, hogy Isten része volt a gondolatainak folyton. Hogy elmélkedett ő is, az apja is, pokolról, mennyországról. És a szívműtét kicsit sokkoló volt, tényleg belegondolni, hogy tulajdonképen meghalasztanak egy embert, és addig mi történik, és ez hogyan változtatja meg azokat az embereket. Milyen furcsán durva az egyre többet tudó és megvalósító világunk. Miket tapasztalnak meg, tapasztalhatunk meg azáltal, hogy egyre másra találnak fel az orvostudományban is dolgokat. Egyébként nekem ez még önmagában is felfoghatatlan, hogy milyen műtétekre képesek az orvosok, és hogyan jöttek ezekre rá, és hogyan tudják tényleg ezeket megcsinálni. De eltértem. Szerintem szuper könyv. Ráadásul ez olyan, amit szívesen újraolvasok.

A borító is tetszik. 
A címe zavar kicsit a könyvnek, képtelen vagyok megjegyezni.

szombat, március 05, 2011

Krystyna Kuhn: A völgy 1. évad - A játék

Egy újabb sorozat. De nagyon érdekelt. Kíváncsi voltam. A regény egy egyetemen játszódik. Aki egyetemista/főiskolás volt, esetleg kollégista is, annak biztos külön érdekes a téma. A főszereplő talán Júlia, az ő szemszögéből látjuk leginkább a dolgokat. Öcsével a Grace Collegeba érkeznek, 1 hét késéssel, tanévkezdés után. 
Sok fura dolog történik. Mind a kollégiummal, a tóval, a társakkal, az épülettel, a völggyel. Biztos sorra derülnek majd ki dolgok. Júlia öccse Robert, fura fiú. Okos, matematikus beállítottságú, és fura dolgokat lát. Nem teljesen derül ki, a "mássága" ebben a részben, de az biztos, hogy jó megérzései vannak, és addig nem nyugszik meg, míg össze nem áll a kép a fejében történésekről.

Ez az első kötet az első év körül, az iskolakezdés körül forog. Titok övezi Júliáékat is, de mintha kicsit mindenkit. Egy beavatós buli, egy eltűnés, ellopott dolgok, nyomozás, veszély, hallucinációk, vagy nem.

Nagyon olvastatta magát a könyv, folyamatos érdeklődést tartott fent nálam. Biztosan fogom folytatni, szeretem ha van egy matematikus agy egy történetben ;)
Remélem tényleg kiderül később egy-két dolog, és nem csak a misztikum szintjén maradnak meg ezek.

A borító nem a kedvencem, ez a szürke, meg nagyon rózsaszín...

szombat, február 19, 2011

Freya North: Mindent anyánkról

Jó vaskos könyv volt, bár vékony kisebb lapokkal, de soká jutottam a végére.
A könyv főszereplője három lány, Pip, Fen, Cat és nevelőapjuk Django. Angliában játszódik leginkább a történet. Azt kell hogy mondjam, teljesen hétköznapi. Olyannyira, hogy tényleg azt éreztem, hogy igen, ilyenek vagyunk mi emberek. Mindegyiküknek meg van a saját kis családja is, mindegyiküknek vannak terveik, céljaik. Ám váratlan fordulat következik be életükbe. Megtudják az igazat családjukról, ami teljesen elkeseríti és kétségbe ejtik őket.
Igazándiból nehéz volt megértenem a bosszúságukat. Nem tudom persze hogy ténylegesen hogy reagálnék, de ha mondjuk a szomszéd gyerekről kiderül, hogy a testvérem, vagy a postás az apukám, nem biztos hogy örök haragot éreznék a szüleim iránt akik eltitkolták. Főleg ha tudom, hogy milyen szeretetben nőttem fel. Akkor nem lenne kétségem, hogy igenis okuk volt rá, hogy valamit eltitkoljanak. Valószínűleg úgy látták jobbnak. Ezzel a részével nem igen tudtam azonosulni, hogy akit korábban imádtak, és nem mondott el nekik valamit, azt miért kezdik gyűlölni, és szóba sem állni vele. Fura volt na. Főleg hogy hetekig haragudtak. Még azt mondom, hogy első felindulásból csak csak... na mindegy. A másik kicsit fura volt nekem, hogy ha megtud az ember valamit, és kifizet egy valagnyi pénzt repjegyre Amerikába, akkor mit szarózik, hogy mégsem akarja megtudni, amiért jött, hanem fogná magát, és elmenne vásárolni. Azt miért? Tudom, hogy néha nehéz beszélni az embernek a másikkal, főleg egy idegennek elmondani, hogy mi bánt. De ha már egyszer odarepültem... na mindegy. Végül persze jól volt megírva az a rész is. 

De a szerepekkel sikerült jól azonosulnom. 
Pip, aki megváltoztatja a véleményét, aki mégis máshogy látja a gyerekkérdést, mint korábban.
Fent, aki képtelen rábízni másra a gyerekét, mert annyira aggódik, hogy más rosszul csinálja. Picit szerintem minden anya ilyen az első gyerekével. Nem akarja hogy beleszóljanak, hogy máshogy csinálják. És hát azt is, hogy őt nem elégítette ki az otthonlét a gyerekkel. 
Cat pedig az otthonra találás vágyával. Ezt szerintem nagyon sokan szeretnénk, hogy megtaláljuk az igazi helyünk.
Pennyt is megértettem végül. Nehéz persze, de nagyon jól meg van írva a könyv, hogy megkapjuk a teljes képet. Hogy ki Penny ;) Rájössz te is, ha elkezded olvasni :)

Egyszóval jó volt a könyv, teljesen hétköznapi életek, fordulatok, indulatok, megbocsátások. Viszont pont emiatt nem lett olyan könyv, amit bátran újra akarnék olvasni. 
És pont jókor, jó helyen ért véget. Ennél nem is akarunk többet tudni. Lerendeződnek, helyére kerülnek a viszonyok, és ez a fontos.
Kedvenc szereplőm Django volt.

A borító nem olyan rossz, szeretem az ilyen stílust.

szerda, február 09, 2011

Tonya Hurley: Szellemlány (1)

Nem is tudom hol kezdjem. Talán ott, hogy teljesen másra számítottam. De hamar rájöttem, hogy ez is egyféle mese. Egy furcsa, és mégis érdekes mese. 

Charlotte egy lány, gimnazista, és mint oly sokan társai közül küzd a beilleszkedéssel. Egyszerűen úgy érzi, hogy láthatatlan, hogy senki sem törődik vele, hogy olyan mintha nem is létezne. Ennek ellenére hisz magában, változtatna, és küzd hogy máshogy legyen. Pedig biztosan nem könnyű. Sok mostanában az ilyen témájú könyv, gondolom erre tart az ifjúság. Az én időmben még nem éreztem ilyen komoly dolognak ezt, mármint persze megvoltak a menők, meg a nem-menők, de sosem zavart, hogy hova tartozom. Egyébként a nem-menőkhöz tartoztam. Mármint úgy sosem zavart, hogy át akarjak jutni amoda. Én csak saját magam akartam lenni. És mivel durván nem bántottak ezért, nem is okozott gondot.

De Charlotte-nak az életben már nincs lehetősége több, hogy beférkőzzön a menők közé. Meghal. 
Ami nem egyszerű. Egész egyszerűen, hiába érti, hogy meghalt, nem akarja elfogadni. Ragaszkodik mindahhoz, amit elkezdett életében. 

És nem volt szimpatikus Charlotte. Pedig egész egyszerűen azt csinálja amit én is szeretek. Szereti lezárni az ügyeket. Még ha épp konkrétan ez is a feladata. Csak kérdés, hogy ha meghaltunk mi is az amit, és ahogy le kell zárnunk. Egy másik helyzetben vagyunk, nem ugyanúgy kell megoldanunk az ügyeinket, ahogy korábban.

Az "élet" a halál után folytatódik. Nincs vége a sulinak, ugyanúgy vannak feladatok, órára járás, házi. És egy másik közösség. Ahova ugyanúgy be kéne így vagy úgy illeszkedni. Ott vannak a halott diákok, mindegyik saját terhével. 

Rengeteg a humor, a morbid humor a könyvben. Ugyanakkor szerintem a tartalom is sokkoló kicsit mögötte. A sok halott diák, és hogy ki hogyan és miért halt meg. 

A továbbhaladáshoz a függő ügyeiket be kell fejezniük. Mindenkinek meg kell értenie a hibáit, rossz döntéseit. Az ehhez használt képek is nagyon találóak nekem, hogy mindenki úgy néz ki, ahogy meghalt. És ez csak akkor fog változni, ha megérették a lényeget. 

Sok dolog nem tiszta a könyvben, gondolom azért, mert ez is egy trilógia. De talán így is van jól. Charlotte most halt meg, most tanulja az élet utáni létet. Tehát ahogy neki új, nekünk is új :) Remélem, hogy a végére kidolgozott kerek történet lesz. 

Kicsit mégis valami hiányom volt a könyvvel. Talán az, hogy kicsit másra számítottam. Hogy nem lesz ennyire elrugaszkodott végül a mese. De mégis jó volt. A történet szála egyszerű, kiszámítható, de mégis valahogy olvastatta magát, vártam mi lesz hogy lesz, mi a lényeg. 

A fejezetek eljén mindig egy csodás árnyékrajz, egy idézet, általában valami dalból, majd egy fekete oldalon fehér betűs bölcsesség összefoglaló, és jöhet a fejezet. 

Ezzel el is érkeztem a könyvhöz magához. Egyszerűen gyönyörű! Tudom, hogy gáz vagyok, hogy ennyi idős létemre odavagyok a csicsás, fekete-rózsaszín, ezüst, indás borításért. A benti lapok díszességéért, de egyszerűen elvarázsolt. Pedig nem vagyok sem goth pedig állítólag ez nekik kéne tetszeni... Na mindegy, szerintem szuper szép, szuper ötletes. Sajnos semelyik könyvkiadónál nem láttam a borítót úgy lefotózva, hogy ezt visszaadja. Hát csináltam én párat :)






Nagyon tetszenek benne a kis árnyékrajzok. Imádni valóak! És akkor végül egy szám :)




kedd, február 08, 2011

L. J. Smith: Vámpírnaplók - Küzdelem (2)

Gyorsan kiolvastam egy újabb részt ebből a sorozatból. Lehet jobb lenne egy huzamban olvasni őket, mert így nem annyira nagy az izgalom. Jó volt a sztori, nem volt unalmas, olvastatta magát, mégis valahogy valami hiányzik. Nem tudom mi. Nem igazán tudom megmagyarázni. Pedig jól ki vannak dolgozva a jelenetek, párbeszédek.

Elenát már kezdtem kicsit jobban megkedvelni, de talán pont ez is a lényeg. Az elején egy hideg kőszívű lánynak látszik, aki senki mással nem törődik, csak magával, ahogy Matt is mondja neki a regényben. És tényleg az is volt, én is annak láttam. Nem is kedveltem. Nem is hittem, hogy szerethet valakit is. 
Ebben a részben már változok. Már látni az emberi vonásait, hogy igen is ő is tud szeretni, ragaszkodni valakihez. Ő is képes másért áldozatot hozni.

Szeretem, hogy Boonie bele tudja "élni" magát mosok helyébe, hogy így találnak meg dolgokat.

Meredith furcsa, biztos tartogat még meglepetéseket. 

Mattet kezdem megkedvelni.

Damont utálom. Oké, hogy ő a rossz fiú, de nekem kifordul a bicska a kezemből, ha valaki erőszakkal akar valakit magához láncolni. Most attól jó lesz neki, boldog lesz?! Persze kérdés, hogy ő is valójában mit akar. Mert azért ez itt még nem egyértelmű.

És mi lett Elenával?! :) Tovább kéne olvasnom! :)

Borító tök béna...

péntek, február 04, 2011

Marisa de los Santos: És besétált a szerelem

Kedvemre való könyv volt ez is! Cornelia egyszerűen elvarázsolt, a gondolatival, a szövegeivel. Nagyon szívhez szóló nagyon jó történet volt. A könyv két szemszögből olvasható. Furcsasága, hogy míg Cornelia egyes szám első személyben beszél, addig Claire egyes szám harmadikban. Váltakozva mesélnek, követnek végig egy történetet. 
Szívbe markolóan volt megírva Claire vívódása, még nekem is fájt, hogy mennyire nehéz lehet egy ilyen helyzet egy 11 éves kislánynak. Aztán Cornelia is nagyon szívbemarkoló lett, hogy mennyire szeretett volna dolgokat, és mégsem lehetett úgy ahogy szerette volna. És milyen nehéz jól döntenünk, helyesen. 

Cornelia amolyan tipikus nő volt, legalábbis gondolkodásban :) Egy nő ilyesformán gondolkodik. Persze megvolt a sajátossága, a filmek szeretete :-D Jó lett volna mind ismerni a filmeket, hogy tényleg tudjam, hogy pontosan mire céloz, mire utal vele. Jó párat így is ismertem, de jó lett volna mindet. 

És nincs is annál rosszabb, ha egy gyerek fél, ha egy gyereknek félelmet okozunk, akarva akaratlan. Nehéz megjavítani és helyrehozni, újra bizalmat adni. Remélem sikerül!

Viszont a szerelmi szál, az valahogy nekem nem volt teljes, valamiért nem volt kerek a kép, nem tudom miért. Talán azért, amilyennek képzeltem a két alakot. Valamiért nem éreztem a passzolást. De persze tudtam, hogy ez lesz :) Csak valahogy valami hiányzott. Nem tudom mi. De ez nem vett vissza persze a tetszési indexéből, csak ezt éreztem.

A borító furcsa, nem elragadó, de jó, és szép.

szerda, február 02, 2011

Lawrence Block: A betörő, aki Spinozát olvasott

Amikor megszereztem még nem tudtam, hogy ez nem az első kötet a betörős sorozatból. De szerencsére ahogy értettem nem összefüggőek, mármint hogy nem értelmezhetetlenek önmagunkban. 

Ez egy krimi. De egy kis rövid krimi. Nem olyan krimi, aminél ha figyelsz, akkor ki tudod találni, hogy ki a gyilkos, mi történt. Szerintem az egyik fajta krimi az ilyen, a másik meg olyan, hogy kitalálható. Nekem nagyon tetszett ez a könyv, mert nagyon szórakoztató volt, ahogy meg volt írva. Egyszerűen röhögnöm kellett egy csomó dolgon. Főleg azért, mert olyan emberi volt minden mondat gondolat. Tetszett, hogy mentek a párbeszédek, a főhős kimondott valamit, és utána ott volt az igazi gondolata. Pl ilyesmi, hogy valamit mesél neki az orvos, mire ő mondja, hogy "Érdekes." Magában pedig, hogy "Egyáltalán nem volt érdekes." :-D Szóval hogy ugye viselkedünk valahogy, mondunk ki dolgokat, pedig magunkban kicsit sem úgy gondoljuk.

A főszereplő, Bernie ebben a részben már rendes könyvesbolt tulajdonos. (De jó neki, csendben jegyzem meg :-D) De ez nem a legjövedelmezőbb melóhely, és bár felhagyott a betöréssel (gondolom ezekről tudhatnék meg dolgokat az előző részekből, mert ez konkrétan ha jól néztem meg, akkor a negyedik könyv), mégis el tud csábulni, ha arról van szó. És most egy komoly dologról van szó. Egy 1913-as ötcentesről. Vajon hányan akarják megkaparintani?! Egyáltalán kik tudnak róla? Fenyegetés, halál, nyomozás, temetés, betörési ötletek, trükkök, miegymás. A történet pedig jó, szórakoztató. Biztos hogy fogom olvasni a többit is. Ki tudja persze milyen sorrendben sikerül majd :-D