Alessandro D'Avenia: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér

Azt hiszem ez a könyv is bekerül az örök kedvenceim közé, amit bármikor újra tudnék olvasni. Nem amiatt, hogy fordulatos, vagy ötletes. Hanem, mert olyan, mint az élet. Komolyan ez a könyv olyan, amit mindenkinek el kéne olvasni. 

A könyv egy 16 éves srác szemén keresztól mutatja a világot. Egyben rendkívül humoros, a meglátásaival, a 16 éves máshogy gondolkodásaival, másfelől pedig nagyon komoly, felnőttes. 

A sor rossz ellenére Leo élete csodálatos, a fejlődés, amin keresztülmegy nagyon jó érzéssel tölti el az embert. 16 évesen nem könnyű, az ember mindenféle válságon megy át, ingadozik, hol így, hol úgy érez. Mégis Leonak minden megnyilvánulása teljesen érthető, és logikus volt. Az egyfelől lázadó fiú, mind tanárai, mind szülei ellen, egyszer csak megérti őket, közel kerül hozzájuk, és rájön, hogy talán mégsem olyan jó az örök lázadás, hiszen ha megtalálod az álmodat, és követed, akkor még ha nem is könnyű, de boldog lesz az életed. Rájön, hogy fontosak az emberek, nélkülük semmik vagyunk. Meg szeretet nélkül is.

Minden szereplőt szerettem azt hiszem. Leo különleges, imádtam a színmániáját, hogy mindent színekkel jellemez. Hogy utálja a fehéret, ami a csönd, a halál, a félelem. De a végére tán ezzel is megbarátkozik. Szerettem ahogy szerette Beatricét, és Sivie-t. 

Beatrice-t is szerettem. Finom, törékeny, nagyon értékes lány volt. Tudtam, hogy mi vár rá, és legjobban az ragadott meg, hogy naplót írt. Hogy kinek írta a naplóját. Nem akarom lelőni a lényeget, de csodálatosak voltak a gondolatai, a gondolatainak fejlődése. A megnyugvás és félelem keveréke. 

És tetszett az is, ahogy a szerelmet megfogalmazta.

"Olyan volt, mint egy otthon, ahová bármikor hazatérhetek. Mint amikor búvárkodik az ember. Odalent minden állandó és mozdulatlan. Teljes a csönd. És a béke. Közben lehet, hogy a felszínen, amikor fölbukkansz, viharos a tenger."

Szerettem Silvie-t, aki egyetlen buta lépéstől eltekintve olyan őszinte, és jó volt. Szeretem az őszinte embereket. 

Az édesapát, aki valami csodálatos oknál fogva, a lehető legjobbkor a legjobb szavakat mondta. Pedig milyen nehéz ez. Sosem tudhatjuk kiben, mikor és hol, milyen hatást váltanak ki a szavaink. De nagyon jó, mikor fontos szavak nem maradnak bennünk félelmünkben. Szeretem én is kimondani a fontos szavakat.

Az édesanyát. Aki néha büntet, de a nehéz kérdésekre van válasza. Elgondolkodtató válasza. Bárcsak ilyen lehetnék én is.

A borító csodálatos. 

Mindenkinek melegen ajánlom ezt a könyvet.

Scott Westerfeld: Csúfok

Megint egy ifjúsági regény, de nekem mégis nagyon bejött. Nem olyan bonyolult a történet, de megint egy érdekes felvetés, mivé alakulhat a jövő. Ebben a jövőben az embereket 16 évesen megműtik, hogy Szépek legyenek. Csodálatos, gyönyörűek. Tökéletesek. Szinte minden 16 éves erre vágyik, és undorkodva gondol a kinézetére, amitől meg akar szabadulni. A szavak amiket használnak, mind olyan, hogy tényleg olyan érzése van az embernek, hogy rossz olyannak lenni, amilyennek születtél. De a szépek nem csak szépek, gondolkodásuk is egyen. 

Tally a főszereplő is nagyon szeretne már szép lenni, de addig is csínyt csínyre halmoz. Azonban Tally barátnője, Shay nem akar szép lenni, meg akar szökni, egy állítólag létező világba, csatlakozni a füstösököz, akik csúfak maradtak. Ám mikor eljön Tally születésnapja mégsem kerül sor a műtétre. Feltételhez kötik Tally műtétjét. Így vág neki Tally az ismeretlennek, hogy eljusson Füstösbe és megszerezze a kért információt. De természetesen semmi sem úgy alakul, ahogy kellene. Tally megismeri az új világot, és egyre nagyobb bűntudat gyötri. Megteszi-e vajon, amit ígért, vagy sem?! 

Az ötlet tök jó szerintem, hiszen hányszor merül fel bennünk, hogy szebbek akarunk lenni, nem akarunk öregedni. Miért ne találna ki erre valamit az emberiség, hogy mindenki egyforma legyen, mindenki egyformán boldog legyen. De vajon lehetséges ilyen? Az segítene az embereken ha egyformák lennének? És persze van itt más is a háttérben, ahogy lenni szokott az ilyen sztorikban. Akad aztán itt szerelem is, amiből kiderül, hogy nem attól szép valaki, hogy Szép. Nem azt látjuk meg elsősorban a másikban, hogy hogy néz ki. A személyét szeretjük meg, és látjuk szépnek bárhogy is néz ki valójában.

Miután kiderül hogy mi van a háttérben, megkezdődik a forradalom. Az emberek lázadni akarnak. 

Kicsit mátrix feeling. De attól még jó.

Ez egy trilógia első kötete. Jön ez után még a Szépek, meg a Különlegesek.

A borítóért nem vagyok oda...

Abby Lee: Hol jár az eszem?

Az összesítés nem áll rendelkezésre. A bejegyzés megtekintéséhez kattints ide.

Elizabeth Chandler: Akit egy angyal megcsókolt - Angyali szerelem 1.

Egy újabb sorozat első része. Nem sokat vártam tőle, mert annyira nem tudtam, hogy miről szól, éppen ezért kimondottan tetszett. Ivy és Tristan szerelméről szól az első rész. Nehezen indul a kapcsolatuk, majdnem nem is lesz belőle semmi, hogy aztán oly hamar véget is érjen. Tristan meghal, és angyal lesz belőle. Ivy korábban rendületlen hitt az angyalokban, ám Tristan halálával minden kiveszik belőle az angyalok iránt. Pedig Tristannak pont most kellene hogy higgyen bennük. Tristan szeretne üzenni Ivynak, hogy szereti még mindig, de közben meg meg kéne találnia a küldetését is. Nem egyszerű a földön túli élet sem, van mit tanulni, van mit megismerni. 

Ivy elkeseredett szomorúságát teljesen megértem. Tristan tehetetlenségét is. Olyan nehéz amikor vágyik az ember valakire, és elérhetetlen lesz számára. 

Szeretem az angyalos sztorikat, úgyhogy ez is tetszik. Kíváncsi vagyok hogy alakul. Mit hoz ki belőle az írónő. Meg szeretem a szép szerelmi történeteket. Az ember elhiszi tőlük, hogy létezik. Mondjuk ebből nem tudom hogy lesz happy end-es történet, de remélem valami jó jön ki a végén :) Remélem Ivy boldog lesz valaki mással, és pont olyan boldog, ha nem boldogabb, mint Tristannal, ha már így alakult. Ennek drukkolok. A mindent elsöprő szerelemnek ;)

A borító meg nagyon tetszik. Rózsa angyalszárnnyal...

Christine Nöstlinger: Szép kis család

Ez most nem szokványos, mert nagyon nem az én korosztályomnak való, de ez egy ifjúsági irodalom. 10 éves kor felett ajánlják :) Ott vagyok, nem? ;) Ez a nő rengeteg könyvet írt, és nagyon jó. Szerintem. Nagyon jó olvasni a gyerekek szemszögét is. Hogy mennyivel másabb dolgok foglalkoztatják őket, mint a felnőtteket. 

Van itt egy család, három gyerekkel. És apuka meglép a barátnőjéhez, és elválnak. A gyerekek az első percektől kezdve látnak dolgokat, észrevesznek dolgokat, mert nem hülyék. És milyen jól alkalmazkodnak annak ellenére, hogy ők is meg vannak bántva időnként, hogy nem figyelnek rájuk, hogy felforgatják az életüket. De mégis tudnak pozitívan hozzáállni mindenhez. Megszeretik az új barátnőt, beilleszkednek, elfogadják az új feltételeket így vagy úgy. 

És a végére talán mindenki meg is találja a helyét, és talán mégiscsak egy szép család lesz belőlük. Én ajánlom a gyerekeknek. Tanulságos. De talán még nekem is, mint felnőttnek.

A borító nem rossz. Szeretem az ilyen rajzos képeket. Karli a kedvencem, talán mert ő a lány a családban, és vicces ahogy szerelmes :)

Jodi Picoult: A nővérem húga

Ez a nő annyira tud írni, hogy hihetetlen. Tudom, teljesen ugyanolyan stílusra írja meg a történeteit. Mármint értem hogy formailag. Mindig x darab szereplő szemén át nézzük a történetet, hol egyik, hol másik ember viszi tovább az eseményeket. És én ezt nagyon szeretem benne. Szeretem, hogy mindenkinek a szemszögéből láthatjuk a helyzetet. Annyira jól kidolgozottak a karakterei mindig. Teljesen azonosulni tudok bármelyikükkel. Ez a szép ezekben a könyvekben. A másik szépsége abban rejlik, hogy a témái mindig nagyon durvák, nagyon fontosak, és nagyon nehezek. 

Sejtettem, hogy ez lesz, de bőgtem a végén, mint mindig a könyvein. És mégcsak nem is erre számítottam. Pedig általában tudni szoktam mi a vége. De most valahogy jobban magával ragadott a történet, minthogy ráértem volna találgatni mi lesz a vége. 

Talán sokaknak hiányzik Kate szemszöge. Akit csak ugye a többieken keresztül ismerhetünk meg. De szerintem ez így volt jó. Kate a beteg, a leukémiás lány. Aki 2 éves kora óta 14 éve küzd ezzel a betegséggel. Sok ilyen történet van, rettenetes lehet végigcsinálniuk ezt az egészet, a fájdalmakkal, a kórházzal, azzal, hogy nincs rendes élete. De mégis mennyivel érdekesebb volt a szülők, a testvérek, az ügyvédek szemszögéből figyelni mindezt.

Igazándiból mindenkit megértettem. Megértettem, hogy a szülők nem azért vállalták Annát, hogy örökké donorként éljen Kate mellett. Az első cél csak a köldökzsinórban lévő őssejtek miatt volt. A többi dolog csak adta magát, abban a küzdelemben, hogy nem tudtak Kateről lemondani. 

A sok konfliktus, minden ellenére, ezek a testéverek nagyon szerették egymást. Jesse, aki nehezen éli meg, hogy ő nem tud Kate-en segíteni, Anna aki nem csak testvére de egyben barátnője is Katenek. 

Két dolog viszont tanulságos volt, hogy mennyire ne akarjuk mások helyett dönteni, és nem biztos hogy azzal segítünk valakin, ha nem mondunk el neki valamit időben. Mert igenis meg kell adni mindenkinek a lehetőséget, hogy ő döntsön a sorsa felől, ne pedig feltételezzünk valamit hogy hogy döntene a másik, és aszerint cselekedni. Meg hogy valamit elhallgatni, mert azt hisszük azzal valakinek nagy fájdalmat okozunk. Nem biztos, hogy ezt helyes mindig eldöntenünk. Mert néha rosszabb ha hagyjuk, hogy valaki rossz következtetést vonjon le a történetekből.

Hát igen, én az örök megbeszélő típus vagyok, gondolom azért érzem így.

Nagyon jó ez a könyv, nagyon jól felépített, nagyon megértem az anyát, az apát, a testvéreket. És a legszebb szép Kate egyik mondata volt, ami arról szólt, hogy bármennyi időt is töltünk együtt ezen a világon, az érje meg, úgy tudjunk másokra gondolni, hogy egy percét se bánjuk, ez lenne a jó. Kate a sok rettenet ellenére is, úgy beszél a végén az anyjával, hogy mindezek ellenére minden megérte, és nagyon jó, hogy egymásnak voltak. 

A borító nekem nagyon bejön, tökéletesen szemlélteti Anna és Kate kapcsolatát, ami az egész könyv lényegét alkotja.

Meg kellene nézni a belőle készült filmet is,amit készítettek belőle.

Charlaine Harris: Holtak klubja - True Blood 3.

Igen, igen, ez egy nagyon jó vámpíros sorozat :) Csak régen elakadtam a második résznél. Pedig itt tornyosul a polcomon a 8. részig a sorozat Dóra jóvoltából... És szeretem ezt a sorozatot, csak mindig akadt valami más. Ezt a könyvet már ugye filmen is láttam de azért mindig kicsit más a film, mint a könyv. Régen láttam a filmet is, így igazán kikapcsolódás volt olvasni.

Egyszerűen a stílusa valahogy olyan könnyed, és mindig annyira olvastatja magát. Szombat este kezdtem, akkor talán ha a 30. oldalig jutottam, és ma munkából hazajövet kiolvastam végül. Pedig röpke 333 oldal :)

Ebben részben Bill eltűnik, állítólag üzleti ügyben, de közben valami régi nőjéhez lép meg. Eric segítséget kér Sookietól, hogy előkerítsék Billt. Sookie megismerkedik Alcide-dal a vérfarkassal, akivel együtt mennek Bill után. Sookira persze minden pasi rá van kattanva :-D Csábító egy szőkeség. Mindenféle bajba keverednek, olyanba is ami látszólag oda sem tartozik, de mégis megkavarja az egészet. 

Sookiet ismét rengeteg fizikai sérülés éri, csoda, hogy még él. Persze lelki is. Én igazán nem tudtam sose nagy szerelemnek képzelni azt ami közte és Bill között van. Vajon azért vonzódik annyira más pasikhoz is, hogy majdnem talán lesz velük valami?

Szeretem különben Sookie gondolatait, pont olyanok, amilyeneket az ember gondol, ahogy magában beszél. Jót mosolyogtam azon, mikor a könyvet olvasta, és a sztorit kicsit rápasszintotta az életére. Én is ezt szoktam csinálni. 

Ha nem is egy huzamban, de nekiállok olvasni őket. 

Hm, nekem Eric kéne :-D

Susan Elizabeth Phillips: Apafogó

Meg kell állapítsam, hogy én is tényleg szeretem SEP-et. Mégha nem is szépirodalom, és néha nagyon rózsaszín, de attól még jó. Ez a könyve jobb volt, mint a korábbi. Nem hiába dicsérte Klaudia is. A borítója viszont ennek a könyvnek olyan kritikán aluli, hogy ha Klaudia nem szeretné ezeket a könyveket tán sosem vettem volna egyet sem a kezembe. Komolyan vajon versenyeztették a legrondább borítóért?

De itt a borítóval kezdem, holott nagyon jó kis könyv volt ez. Dr. Jane Darlington fizikaprofesszor 34 évesen rájön, hogy mi hiányzik az életéből, a gyerek. De ő szimplán csak anya akar lenni, férjet nem akar. És mivel zseni, nem is akármilyen férjet szeretne magának. Elvárásainak megfelelően választ, ám azzal nem számol, hogy mi van ha tervére fény derül. Szerintem nincs nagyobb gonoszság, amit egy nő csinálhat, mint hogy titkon teherbe ejteti magát. Még akkor sem ha az adott pasi mondjuk tuti nem akar gyereket, vagy elkötelezettséget vagy bármit. Akkor sem szeretem, ha így akarnak valakik férjet fogni, akkor sem ha csak magukra gondolnak. Nem azt mondom, hogy baja lesz egy gyereknek, ha egy szülő egyedül neveli, de azért azon is el kell gondolkodni, hogy tényleg meg akarja-e valaki fosztani a gyerekét a két szülőjétől. Na mindegy is. A bonyodalom abból jön, hogy Jane terhes lesz, és a kiválasztott apa, Cal nem hagyja szó nélkül a dolgot. Ismét az NFL berkeiben járunk, újabb játékosukkal ismerkedhetünk meg. Szerettem a párbeszédeket, akkorákat tudtam rajta röhögni, nagyon jó volt az okostojás Jane és Cal dumái. De nagyon szerettem Cal családját is, Annie-t, Lynn-t, Jimet, Ethan-t, és az elmaradhatatlan Kevin Tuckert, akiről a Törékeny szív című SEP könyvben olvashatunk. Ezt még nem olvastam, de meg kell majd szereznem. Néha persze nagyon csöpögős a sztori, nem tudom pasik tudnak-e ennyire odalenni egy nőért. Valamiért erről mostanában vannak kétségeim ;) Jó volt nagyon, igazi könnyed kikapcsolódás. A vége is aranyos volt, tetszett a jövő összefoglalója.

Megkerestem kivételesen az amazonon, hogy milyen borítója lehetett angolul. De ott is befigyel ugyanez, csak valamiért sárga árnyalatossal. A másik amit találtam róla az egy fokkal jobb. 

William Paul Young: A viskó

Érdekes egy könyv volt. De határozottan úgy kell olvasni, hogy semmiféle elvárásod nincs a könyvvel kapcsolatban. Nagyon filozofikus. Nagyon elgondolkodtató. És még azt sem mondom, hogy kell hogy higgy Istenben, Jézusban, és a Szentlélekben hozzá. Hogy vajon megtörtént-e vagy sem, azt mindenki maga dönti el, de a gondolatisága nagyon fontos. És szerintem bárkit meg tud változtatni ez a könyv.

Ami nekem különösen tetszett benne, hogy voltak gondolatok, amikkel én valahogy mindig is így voltam. Például a kapcsolatok alaptermészetével kapcsolatban. Mindig nyitott voltam mindenki felé. Képes vagyok szinte bárkit megszeretni, megkedvelni. Mindig látok valakiben valami jót, amiért jó, amiért érdemes szeretni. Nem szeretek egy történésből ítélkezni. És ha még valaki csinál valami rosszat is, vagy számomra nem tetszőt, akkor is bele tudom élni magam, hogy miért teszi, és nem tudok haragudni rá. Mert meg tudom érteni, hogy miért tette. Nem igazán szoktam ítélkezni sem. Lehet hogy van véleményem, de alapvetően bármilyen döntést is hoz valaki, mindig bele tudom élni magam, hogy miért is teszi. Mert a jó meg a rossz nem egyértelműen mérhető. Van hogy valamiről azt hiszik, hogy jól döntöttünk, aztán idővel kiderül, hogy mégsem. Van ami rossznak tűnik, és talán később kiderül, hogy nem is volt az olyan rossz. Mindig szeretek mindenkivel mindent megbeszélni pont ezért, hogy tisztán lássak.

Mindenkinek van egy Nagy Szomorúság az életében. Vagy ilyen vagy olyan. Van akinek ez brutálisabb, mint a másiknak. De biztos vagyok benne, hogy mindenkinek van valami. Amin nehéz túljutni. Amikor nem találsz kapaszkodót. Szerintem ez a könyv ad ebben nagy segítséget. Hogy meg tudj bocsátani, hogy ne ítélkezz, hogy higgy a szeretetben, ne haragudjunk, ne féljünk, mert ez utóbbi kettő felemészt végül.

A borítója is kedvenceim közé tartozik.

Szeretettel ajánlom mindenkinek! :)

Patrick Ness: Kés a zajban

Lassan olvastam ki ezt a könyvet, pedig kimondottan jó volt. A szövege kicsit nehéz volt, mert nem teljesen magyarosan beszéltek, de a végre megszoktam-meg :)

Tetszik benne az alapgondolat, hogy mindenki hallja a másik gondolatait, és ezt Zajnak hívják. Minden érzés gondolat, belső szó hallatszik. Nehéz ezzel együtt élni. Vajon milyen lehet így élni. Nem tudsz eltitkolni semmit, nem tudsz szépíteni semmit, minden ott van feketén fehéren.

Tetszett nagyon ahogy leírta, hogy hogy hallod mások gondolatait, hogy milyen lehet az. És mindenkit hogy jellemeznek a gondolatai. 

Pl egy kisfiú gondolatai:

"A Zaja mókás, fényes, áttetsző. ... Az apja felé csupa melegséggel teli Zajfoszlányt repít, mind egyetlen szó apu apu apu. És ebben a sokszor ismételt szóban minden benne van: a millió kérdezés rólam és az apja iránti mérhetetlen szeretet." Hát ilyenek lehetnek az ember Zajában.

Todd az utolsó prenstissvárosi fiú. Várja nagykorúságát, ám minden máshogy alakul, mint sejti. Menekülnie kell, kutyájával Ments-csel, és Violával, akibe útközbe botlik. Végtelen menekülés és rohanás az életük. Izgultam értük végig, hogy mi lesz, sikerül-e nekik. Hogy ne hagyja el őket a remény. Várja őket Haven, avagy ők várják hogy odaérjenek Havenbe.

"Semmi értelme az egésznek. Az élet csupa szenvedés és fájdalom. Az emberek folyton csak bántani akarnak, nem szerethetsz senkit és semmit, mer' elveszik tőled vagy tönkrezúzzák, te pedig egyedül maradsz és szüntelenül harcolnod kell..."- Igen, ilyen ez.

Várom a sorozat következő részét, várom hogy megtudjam mi történik velük. Remélem tényleg hamarosan meglesz.

A borító nekem fantasztikus. Nagyon tetszik ez a kés ütötte vágás a borítón.