Milan Kundera: Búcsúkeringő

Ez egy lightosabb Kundara volt valóban :) Bár volt ebben is minden jó, elgondolkodtató. És rájöttem, hogy milyen hazudósak az emberek... hogy lehet már valami tévhitben meghagyni úgy egy embert, hogy tudod, hogy igazándiból rosszat okozol vele, és valószínűleg tönkreteszed vele az életét?! Meg hogy milyen hihetetlenek a nők. Jó tudom, előbb szeretünk bele valakibe, aztán ismerjük meg igazán. De hogy képesek már nők egy egy éjszakás kaland után futni... miért nem tudják kicsit ésszel kezelni, ha már egyszer előtte nem kezelték ésszel ;) Meg mondjuk oké, beleszeret valaki egy pasiba. Együtt töltenek egy éjszakát. Aztán kiderül, hogy terhes, és szól a pasinak. Aki egyébként nős. Mi az eget vár mégis tőle?! 1 éjszaka után úgy gondolja egy nő, hogy ott fogják érte hagyni az előző x évet? Talán inkább előbb el kéne gondolkodni, hogy mi oka volt a pasinak félrelépni. Valószínűleg semmi olyan, amiért tényleg válni akarnak... különben már elvált volna. 

Aztán az ilyen hitetlen majmok, meg akit egy jó gondolat is ellentétes irányba taszít, mármint hogy mit gondoljon a másikról. De nem ám, hogy esetleg azt is megbeszélné vele... nem az emberek nem beszélgetnek. Gondolnak valamit a másikról. Aztán megnyugtatják magukat és kész.

Tudom mit nem szeretek Kunderában. Hogy csomót tud lovagolni a ronda nőkön. Marhára örülök, hogy ez a sorsa a nőknek, hogy ha csúnyák akkor kész le vannak írva. Akkor csak szánalomból szeretkezik velük valaki, vagy jófejségből, vagy nagylelkűségből, vagy sehogy. Azért nehogy már ez így legyen. Bezzeg a tökéletes szépségtől meg elalélás van... csak szólok, hogy minden virág elhervad!

A kék fény meg érdekelne. Tényleg szent volt? Azt hiszem igen :) Vannak ilyen emberek közöttünk.

Jó volt, jó volt. Majd olvasok még tőle, szeretem a gondolatait.

Loredana Frescura, Marco Tomatis: A világ a te szemeddel

Gondolom ez a könyv is sokaknak nem jön be. Mert egyszerű és kiszámítható. Nincs benne sem váratlan, sem semmi extra. Mégis, engem megfogott. Pont a zavarosságával, a csapongásával. Ha azt akarnám leírni milyen szerelmesnek lenni, szenvedni, hogy azt hiszed nem szeret a másik, vagy hogy hagyni a csudába az egészet, mert feladod, na szerintem az pont ilyen. Pont így gondolkodik az ember, pont így száguldanak a gondolatai, csinálja a hülyeségeket, nem bír koncentrálni, vagy nem bír enni, vagy állandóan eszik. Amikor szerelemes voltam, úgy éreztem, hogy mindig a legrosszabbkor... tuti volt valami éppen aktuális fontos, amire koncentrálni kellett volna, amit csinálni kellett volna, mégsem ment az embernek. Mert semmi másra nem tudott koncentrálni. Nem csak az első fele tud fájdalmas lenni, de az még inkább, mikor valamiféle bizonytalanságba taszítódik az ember. Szerintem nagyon jól átadta ezeket az érzéseket ez a könyv. Meg hát megint az lett az érzésem, hogy beszélni, beszélni kell a dolgokról. Lehet ciki, de szerintem megéri vállalni elmondani amit gondol az ember, vagy meghallgatni a másikat. Most mindegy, hogy utána mi lesz, de a bizonytalan vergődés, és találgatás az rémes. Semmiben sem szeretem :) 

Nagyon izgultam, hogy rossz vége lesz a könyvnek... 

Tetszett, hogy mind a lány, mind a srác szemszögéből meg volt írva. 

Nekem az is tetszett, hogy csinálják a hülyeségeket. Mert igenis csinálja az ember a hülyeségeket. Szerintem. Nem tudatosan, nem azért mert nem szereti a másikat, csak egyszerűen balul sül el valami. De úgy örülök, mikor vannak akiknek sikerül ezeket letisztázni :)

Angelo, és Constanza, szerettem őket :)

Borítóért nem vagyok oda. Mintha valahogy semmi nem passzolna rajta semmihez :) A sokféle betűtípus, a kép... béna.

Iván Kati: szerelem@szerelem.hu

Aranyos kis sztori volt ez. Jól megírva, változatosan :) 

A történet ott kezdődik, hogy Csaba és Zsófi együtt vannak, Csaba viszont valamiért regisztrál egy társkereső oldalra, és ismerkedik csajokkal. De egy alkalommal lebukik. Zsófi otthagyja... keresné, keresné, szereti, szereti, de azért sem hívja... jól is teszi. Miért tenné? Hiszen a pasi viselkedett úgy, ahogy tennie kéne valamit a kapcsolatért, ha tényleg akarja. De Csaba nem akarja. Vállat von, és tovább társkeresőzik.

Szerintem nagyon jól meg vannak írva a társkeresős beszélgetések, levelek, pont ilyennek képzelem el. És azt is, hogy milyen szánalmasan szarul sikerülnek. Elképzelem, hogy tényleg órákat beleölnek egymás fűzésébe, úgy hogy egy képet látnak a másikról, ami vagy valóság, vagy nem. Beszélgetnek, ami mindig más szerintem, mint a valós. És aztán ott vannak a találkák. Amin valami tuti nem jó. Valami élőben mégsem stimmel. És egyre fárasztóbb, és egyre unalmasabb a keresés. Jó lehet, hogy ez a való életben is előfordul. Hogy ott is frusztráló a nem találás. De legalább szerintem annyi felesleges kör nincs, csak legyen kivel ismerkedni... Ah, mindegy, ki tudja. Csak valahogy olyan béna dolognak tűnik ez a netes vergődés...

Na de jó kis könyv volt, nem tudom igazán miért, de olvastatta magát. Hihetőek voltak a chatek, a kezdő levelek, ahogy a pasi válogat, ahogy a csaj válogat... a barátnős beszélgetések, levelezések. Egy nap alatt elolvastam. De ma kellett kis kikapcsolódás, figyelemelterelés. Nagyjából sikeres volt :)

A borító nem rossz, passzol a sztorihoz, de azért nem egy nagy kedvenc. Túl mai :-D

Robin Maxwell: Ó, Júlia!

Rómeó és Júlia, máshogy de mégis ugyanaz. Hihetetlen, hogy képes vagyok sírni ezen a könyvön. Hogy tudom, hogy mi fog történni, a szavak mégis elérik a kívánt hatást. Teljesen bele tudtam élni magam a szerelmükbe, az érzelmeikbe. A bánatukba. A fájdalomba, hogy miért nem lehettek mégsem rendesen egymáséi. Miért kellett titkolniuk, miért nem vállalhatták szerelmüket nyíltan. A kétségeik, az elbizonytalanodásaik egymásban. Mennyire emberi.
Szerettem Júliát, mert csodálatos egy nő volt. Szerettem Rómeót, mert csodálatos egy férfi volt. Szerettem a sok verset a prózában :)
Fantasztikasan jó volt ez a könyv. Lassan, óvatosan olvasgattam, nem sokat egyszerre, nehogy túl hamar vége legyen. Nem csak egy Alkonyat arathat, Rómeó és Júlia története szintén legyőzhetetlen.

Nem vagyok egy nagy idézgető könyvekből, de ebben sok-sokat találtam, amit szeretek. Hát itt van néhány.

"Egyszerűen megőrjített a vágyakozás iránta, amióta csak találkoztunk. Azóta legfeljebb görcsös álom jön szememre, és akkor is róla álmodom. Rímekben álmodom. a szavak szavakba folynak, . egész szó-patakok és folyók, és minden a szerelem körül forog. Amikor felébredek emlékezni próbálok a versekre, de már nincsenek sehol, eltűntek. Nekem pedig nem marad más, mint kezének, hangjának és ajkának emléke. Emlékszem minden egyes szóra, amely a kertben elhangzott. Minden szótagra. És amikor nem az emlékekben vagyok elmerülve, a Fátum ellen dühöngök, amiért elém helyezte a tökéletes férfit, az ideális szeretőt - és erre ő apám legnagyobb ellensége!
...
- De - egyre izgatottabb lettem - én vágyom Rómeóra. Az ágyamban akarom tudni!"


"- Az őrültséget választom - mondtam ki hangosan, remélve, hogy a Szerelemisten meghallja. - Az őrültséget választom."

"Ledöntötte a szívemhez vezető kaput szavakkal, holdfénnyel és fügékkel. "Hiszek az érzékekben" - mondta. És minden este ott feküdtem tehetetlenül, forgolódtam az ágyamban és vágyakoztam, vágyakoztam az érintése után, és én is hittem bennük."

"Megijedtem, amikor Rómeó megfogta a kezemet az asztal alatt. Közben Marcóval beszélgetett a calcio meccsről, amelyre szeretett volna ellátogatni. Riadtan tapasztaltam, hogy kezem sikamlós az olivaolajtól. Az ujjaimat egyenként végigmasszírozta, mind csúszós és meleg, majd tenyerét végigcsúsztatta a tenyeremen, ám közben egy szót sem hagyott ki, és kedélyesen nevetett Marcóval, ahogyan a férfiak szoktak, építgetve a baráti köteléket kettejük között. Erő és elszántság, gondoltam. Ő éppen az enyémet tette próbára."

"Az életben egyszer - kezdtem - egy férfi annak látott, ami vagyok, fenntartás nélkül szeretett úgy, ahogy vagyok."

"Micsoda, hogy az emlékezetemben létezzek egész hátralévő életemben? Az nem élet Lukrécia."

Valóban, emlékek, vajon elég az, meddig elég?
Mindenkinek szeretettel ajánlom!

Milan Kundera: Az élet máshol van

Nagyon régen olvastam Kunderát. Meg hozzá hasonlókat. Pedig régen leginkább ilyen típusú könyveket olvastam. Ideje volt visszatérni kicsit hozzá. Az apropó persze érdekes ;) ha mást nem egy jó könyvet nyertem vele. 

Nem tudom más hogy van vele, de attól még hogy egy könyvben utálom egy szereplőt, vagy sajnálom, vagy valami negatív, attól még lehet egy nagyon nagyon jó könyv. Kundera hihetetlen módon formálja a történetet. Semmi felismerhető sablon nincs benne. Alakul, és a végén egésszé áll össze. 

A költőről, költőkről, az anyjáról, anyákról, az életükről szól ez a könyv. Sok vonás biztos ismerősen hat, velünk is történt hasonló, még ha épp én nő vagyok, és normális anyukám van. De nagyon rémisztő, hogy mi és hogyan formálja az életünket. Hogy a dolgok mennyire kihatással vannak az életünkre. Hogy egy ember szorongásai, frusztrációi hogyan hatnak egy másik emberre. Hogyan ártanak neki is. Ugyanakkor azt is éreztem, hogy igenis fontos, hogy az embert egy anya is és egy apa is nevelje. És valahogy együtt. És valahogy tudatosabban, nem hagyni az indulatainktól függően irányítani egy gyerek életét. Hogy utáltam a nőt. És egy úttal azt amivé tett valakit. Micsoda ember lett belőle! Rémes.

Azért fájó az is, ahogy képes arról beszélni valaki, hogy egy másik ember csúnya. Lehet, hogy azért fáj ez nekem, mert nem szeretem én sem ha csúnyának látnak. Én nem tudom, hogy csúnyának látok-e bárkit is. Nem külső alapján látok csúnyának valakit. Maximum azért amilyen ember. 

Sok mindent lehetne még erről a könyvről írni. Nagyon jól van megírva. Erről még beszélgetnem kell úgyis. Nem írhatok ide mindent.

A borító nem nagy szám, de hát jó régi kiadás. Mindegyik Kundera könyv szinte ilyen. Ma biztos szebb borítót csinálnának neki.

Garay Zsuzsanna: Bosszú

Garay Zsuzsanna a kedvenceim közé tartozik most már. Múltkor a Találkozásokkal már belopta magát a szívembe, de ez a könyve is teljesen bejött. Rövid kis könyv ez is, és olyan Anna Gavaldás érzésem van :) Nem egyforma a stílusuk, de valahogy mégis olyan dolgokat ragad meg, amiket annyira jó, hogy papírra vet. Mindig furcsállom, ha valakinek ez nem jön be, pedig biztosan akadnak. 

A Bosszú főszereplője Dániel, aki az apja temetése után végigkíséri apja életútját. Az apja író volt, híres író. De hogyan élt, miként alkotott? És miért úgy végrendelkezett ahogy? 

Nekem nagyon furcsa volt némely emberek hozzáállása az íráshoz. Egyszerűen nem értem, hogy miért bántó az, ha egy író valakiről egy mozdulatot, egy nézést, egy hajszínt, vagy bármit megörökít. Mi a rossz abban, ha azt a tulajdonságot egy szereplőre illeszti, egy kitalált történet kitalált szereplőjére. Honnan kéne mégis vennie egy írónak a gondolatokat? Hát persze hogy a környezetéből elsősorban. Ott látja a száz és százféle embert, viselkedést, gondolatmódot. Az miért baj, hogy valakiből valami elgondolkoztatta, és kitalált figurát ruházott esetleg fel vele? Szerintem pont ez az írás lényeg. Valakiből megragadsz valamit, amiből azt mondod, hogy áhá, milyen jó sztori lenne ebből ha lenne egy x akinek van egy ilyen tulajdonsága is. Ez miért lopás? Vagy miért fáj? Vagy miért beperlendő?

A történet nagyon stílusosan megformált. Nagyon tetszik ahogy váltakoznak a párbeszédek, levelek, visszaemlékezések. Csodás, egyszerűen csodás. És végig vártam hol a bosszú? És aztán megkérdezném, "Megérte?" De ilyenek vagyunk emberek. Képesek vagyunk szép nagy baklövéseket elkövetni. Csak azért mert azt hisszük valami jár nekünk. 

Szeretettel ajánlom mindenkinek. Még két könyvet találtam az írónőtől, meg kell azokat is szereznem!

A borító tetszik!

Jodi Picoult: Házirend

Egész egyszerűen én imádom ezt az írónőt. Ez a 3. könyvem tőle, és ő úgy ír, hogy képtelen vagyok letenni a könyvet, egyszerűen rosszul esik, ha tennivalók miatt le kell tennem. És egyik nap bent maradt a munkahelyemen, és hát kész voltam :-D 

A stílusa olyan értelemben tök hasonló, hogy mindig x szereplőn keresztül viszi a történetet, és így áll össze a kép az ember fejében. Nincs olyan nagy csavar ebben a könyvben, hiszen az ember valahol végig sejti, hogy ez van benne. De egyszerűen hihetetlen ez a nő, hogy mennyire körüljár egy témát, tán ő is Asperger szindrómás ;) 

A történet egy Asperger szindrómás srácról és a családjáról szól. Jacob magasan funkcionáló autista. 18 éves, van egy öccse Theo. Édesanyja egyedül neveli őket, mert édesapjuk nem sokkal azután otthagyja őket, hogy Jacobról kiderül autista. 

A könyv végére teljesen megértjük milyen egy ilyen gyerek mint Jacob, mennyire máshogy gondolkozik, mennyire eltér a normálisnak nevezett emberektől. 

Az anyát eszméletlenül csodáltam, hogy milyen odaadással, hittel vitte az életét a két gyerekkel. Hogy ennyi mindent megtette a fiáért, fiaiért. Bár tény, hogy Theo kissé háttérbe szorult, de vajon tudta volna-e másképp csinálni?!

Theo is csodás egy kiskamasz! Némely sor annyira szívszorongató volt, hogy egy 15 éves srácban hogy tudatosul, hogy tulajdonképpen ha az édesanyja már nem lesz, akkor bizony neki marad Jacob. Örökös kapcsolt áru lesz számra. Néha azt kívánja, hogy bárcsak ne lenne velük, ugyanakkor képtelen lenne cserben hagyni. Nagyon tetszettek a testvér gondolatai, bosszúságai, hozzáállása. Azoké a hasonló gyerekeké is, akik ebben a cipőben járnak, mint Theo. 

Jacob pedig tényleg egy furcsa gyerek, de a végére már az ember belejön, hogy mit miért tesz. Ő egy olyan kisfiú, aki sosem tudja kifejezni, hogy mit érez, ha egyáltalán érez. Szociális érzéke totál fejletlen. Ugyanakkor egyfajta kis zseni. Szokásrab. Nem mindegy hogy vannak a ruhák a szekrényben, nem mindegy, hogy melyik nap mit eszik, nem mindegy, hogy egy indurka pindurkát is felborul a napirendje. Rohamok tarkítják az életüket. Szinte sosem néz a másik ember szemébe. Mivel képtelen az érzelmek értelmezésére külsőre úgy hat mintha hideg, számító, gonosz lenne. Mindet szó szerint ért, az olyan mondatokat, mint "veszi a lapot" képtelen értelmezni. Mindig igazat mond. De nagyon tetszett ahogy az anya leírja a szeretetét az iránt a gyerek iránt, aki pont sosem fogja elmondani a szeretetét, ha van egyáltalán neki. Szívet szorongató volt az a jelenet is, mikor egyszer mondja az anya Jacobnak, hogy annyira jó lenne ha egyszer anyák napjára ő is kapna egy képeslapot. Jacob megkérdezi, hogy mikor van anyák napja. És anyák napja reggelén ott várja az anyát a képeslap, kibontja és semmi nincs beleírva. Csak a képeslap. Az anyuka asszem először sírni kezd, aztán röhögőgörcsöt kap. Azt mondta a fiának, hogy szeretne egy ilyen képeslapot. Megkapta. Jacob nem tudja azt értelmezni, hogy ő szeretett volna egy szeretet megnyilvánulást kapni tőle, nem pedig a képeslap volt konkrétan a lényeg.

A történetet az teszi színessé, hogy Jacob egy bűnténybe keveredik, és hogyan kerül bajba egy ilyenfajta gyerek, akit folyamatosan félreértelmeznek, mert neki minden máshogy működik, és mást jelent, mint nekünk.

Kedvencem Theo volt, annyira értékes egy kisfiú. De tulajdonképpen én is megszerettem Jacobot, minden nehézsége ellenére. Persze azért hálás vagyok, hogy nekem egészséges gyerekek jutottak, és max gyógytornára kell járnunk. Minden tiszteletem az olyan anyákért, akik ezt végig tudják járni becsülettel.

És tényleg Jodi Picoultot csak dicsérni tudom ezért a rettenetes alaposságért, ahogy megír egy ilyen könyvet. Tudta valaki, hogy Stephen Spielberg Asperger szindrómás?

A borító meg annak ellenére, hogy jól néz ki, elég rossz választás. Hány éves vajon ez a gyerek a képen? Tuti nem 18... Ezt sosem értem, hogy miért rakják ezt a borítóra, ha valaki elolvasta a könyvet, vagy ismer olyat aki olvasta, akkor ezt a képet nem rakhatja rá!

Karen Marie Moning: Keserű ébredés

A tündérkrónikák is végre a kezembe került és ki is olvastam. Érdekes volt a viszonyom ezzel a könyvvel, mert nagyon érdekelt, mégis olyan lassan haladtam vele. Talán mert tetszett is meg nem is. A mostanában dúló őrült mennyiségű misztikus lényekkel teli könyvekbe néha már úgy érzem kezdek belefáradni, és nem is tudom, hogy tényleg érdekelnek-e. Valahogy jobban le tudnak kötni összességében, a hihető valós történetek, mint ezek. Most a tündérek vannak porondon ebben a könyvben, akik egyáltalán nem vicces aranyos kis szárnyas rózsaszín lények, hanem gonoszok, undorítóak, és az emberek életére törnek.

A főszereplő Mac, aki nővére halála ügyében utazik el Dublinba és kezd nyomozásba, hogy hogy és miért is halt meg nővére. Valami hétköznapi választ szeretne kapni, de ehelyett belecsöppen a Dublini "valóságba". Nehezen fogadja el, hogy mik rejtőznek a színfalak mögött, eleinte hinni sem akar a szemének, de lassan kezdi elfogadni, hogy nagyon csúnya dolgok vannak kilátásban, és hiába nem akar velük törődni, muszáj lesz neki. 

Néha megcsapkodtam volna legszívesebben azt a makacs fejét, ami miatt időről időre bajba keveredett. De talán én is pont ilyen lennék, ha ilyesmik történnének velem. Még jó, hogy nem fognak ;) 

A vége nagyon nyomasztó, félelmetes lett. Nagyon jól átadta az írója azt a nyomást, ami akarva akaratlan Macre kerül. Nem csak saját magáról van szó, hanem az emberekről, és ha valaki tehet valamit értük az ő. Tehát muszáj megtennie, nem hagyhatja annyiban a dolgot.

Szerintem nagyon jól és izgalmasra volt megírva. Az ember lánya várja a folytatást. Bár tény, hogy a baljós nyomasztó vége miatt még rosszat is álmodtam vele, na de én ilyen érzékeny lelkületű vagyok :) Meg humorosra volt megírva, kimondottan élveztem Macnek a beszólásait :)

A borító szuper!

Carolyn Jourdan: Ha a helyén van a szíved

A vége fele jártam ennek a könyvnek, mikor kezdett leesni hogy ez egy igaz történet. A főszereplőnek ugyanaz a vezetékneve, mint a könyvbeli szereplőknek ;) Milyen elmés vagyok! :-D Sokáig tartott. 

De ettől számomra még szebb ez a történet. Olvastam olyat, hogy volt akinek ez nem üzent semmit ez a könyv, pedig szerintem igenis van mondanivalója. Mégpedig hogy néha milyen egyszerű dologgal tehetünk sokkal jobbat az embertársainkért. Persze nehéz meghozni a döntést, hogy 60 dolláros csizmát hordjak vagy szinte ingyen dolgozzak szegény embereket segítve. Ez a kérdés akkor pláne nehéz, ha egy okos nővel állunk szemben. Vajon milyen az, ha az eszét arra használja, hogy recepciósként dolgozik?! Ami valahol ráadásul még sokkal nehezebb meló is. 

A könyv nagyon szórakoztató volt. Jó a humora, a történetvezetése. Még a borzasztó dolgokkal is képes mosolyt csalni az arcunkra.

És pont azt kaptam tőle, amire számítottam. Én szeretem az ilyen történeteket, talán azért mert annyira valósak. Amit sajnáltam, hogy nem jött ki hogy az édesanyjával pontosan milyen is a viszonya. Tetszett, hogy Isten része volt a gondolatainak folyton. Hogy elmélkedett ő is, az apja is, pokolról, mennyországról. És a szívműtét kicsit sokkoló volt, tényleg belegondolni, hogy tulajdonképen meghalasztanak egy embert, és addig mi történik, és ez hogyan változtatja meg azokat az embereket. Milyen furcsán durva az egyre többet tudó és megvalósító világunk. Miket tapasztalnak meg, tapasztalhatunk meg azáltal, hogy egyre másra találnak fel az orvostudományban is dolgokat. Egyébként nekem ez még önmagában is felfoghatatlan, hogy milyen műtétekre képesek az orvosok, és hogyan jöttek ezekre rá, és hogyan tudják tényleg ezeket megcsinálni. De eltértem. Szerintem szuper könyv. Ráadásul ez olyan, amit szívesen újraolvasok.

A borító is tetszik. 

A címe zavar kicsit a könyvnek, képtelen vagyok megjegyezni.

Krystyna Kuhn: A völgy 1. évad - A játék

Egy újabb sorozat. De nagyon érdekelt. Kíváncsi voltam. A regény egy egyetemen játszódik. Aki egyetemista/főiskolás volt, esetleg kollégista is, annak biztos külön érdekes a téma. A főszereplő talán Júlia, az ő szemszögéből látjuk leginkább a dolgokat. Öcsével a Grace Collegeba érkeznek, 1 hét késéssel, tanévkezdés után. 

Sok fura dolog történik. Mind a kollégiummal, a tóval, a társakkal, az épülettel, a völggyel. Biztos sorra derülnek majd ki dolgok. Júlia öccse Robert, fura fiú. Okos, matematikus beállítottságú, és fura dolgokat lát. Nem teljesen derül ki, a "mássága" ebben a részben, de az biztos, hogy jó megérzései vannak, és addig nem nyugszik meg, míg össze nem áll a kép a fejében történésekről.

Ez az első kötet az első év körül, az iskolakezdés körül forog. Titok övezi Júliáékat is, de mintha kicsit mindenkit. Egy beavatós buli, egy eltűnés, ellopott dolgok, nyomozás, veszély, hallucinációk, vagy nem.

Nagyon olvastatta magát a könyv, folyamatos érdeklődést tartott fent nálam. Biztosan fogom folytatni, szeretem ha van egy matematikus agy egy történetben ;)

Remélem tényleg kiderül később egy-két dolog, és nem csak a misztikum szintjén maradnak meg ezek.

A borító nem a kedvencem, ez a szürke, meg nagyon rózsaszín...