Krystyna Kuhn: A völgy 1. évad - A játék

Egy újabb sorozat. De nagyon érdekelt. Kíváncsi voltam. A regény egy egyetemen játszódik. Aki egyetemista/főiskolás volt, esetleg kollégista is, annak biztos külön érdekes a téma. A főszereplő talán Júlia, az ő szemszögéből látjuk leginkább a dolgokat. Öcsével a Grace Collegeba érkeznek, 1 hét késéssel, tanévkezdés után. 

Sok fura dolog történik. Mind a kollégiummal, a tóval, a társakkal, az épülettel, a völggyel. Biztos sorra derülnek majd ki dolgok. Júlia öccse Robert, fura fiú. Okos, matematikus beállítottságú, és fura dolgokat lát. Nem teljesen derül ki, a "mássága" ebben a részben, de az biztos, hogy jó megérzései vannak, és addig nem nyugszik meg, míg össze nem áll a kép a fejében történésekről.

Ez az első kötet az első év körül, az iskolakezdés körül forog. Titok övezi Júliáékat is, de mintha kicsit mindenkit. Egy beavatós buli, egy eltűnés, ellopott dolgok, nyomozás, veszély, hallucinációk, vagy nem.

Nagyon olvastatta magát a könyv, folyamatos érdeklődést tartott fent nálam. Biztosan fogom folytatni, szeretem ha van egy matematikus agy egy történetben ;)

Remélem tényleg kiderül később egy-két dolog, és nem csak a misztikum szintjén maradnak meg ezek.

A borító nem a kedvencem, ez a szürke, meg nagyon rózsaszín...

Freya North: Mindent anyánkról

Jó vaskos könyv volt, bár vékony kisebb lapokkal, de soká jutottam a végére.

A könyv főszereplője három lány, Pip, Fen, Cat és nevelőapjuk Django. Angliában játszódik leginkább a történet. Azt kell hogy mondjam, teljesen hétköznapi. Olyannyira, hogy tényleg azt éreztem, hogy igen, ilyenek vagyunk mi emberek. Mindegyiküknek meg van a saját kis családja is, mindegyiküknek vannak terveik, céljaik. Ám váratlan fordulat következik be életükbe. Megtudják az igazat családjukról, ami teljesen elkeseríti és kétségbe ejtik őket.

Igazándiból nehéz volt megértenem a bosszúságukat. Nem tudom persze hogy ténylegesen hogy reagálnék, de ha mondjuk a szomszéd gyerekről kiderül, hogy a testvérem, vagy a postás az apukám, nem biztos hogy örök haragot éreznék a szüleim iránt akik eltitkolták. Főleg ha tudom, hogy milyen szeretetben nőttem fel. Akkor nem lenne kétségem, hogy igenis okuk volt rá, hogy valamit eltitkoljanak. Valószínűleg úgy látták jobbnak. Ezzel a részével nem igen tudtam azonosulni, hogy akit korábban imádtak, és nem mondott el nekik valamit, azt miért kezdik gyűlölni, és szóba sem állni vele. Fura volt na. Főleg hogy hetekig haragudtak. Még azt mondom, hogy első felindulásból csak csak... na mindegy. A másik kicsit fura volt nekem, hogy ha megtud az ember valamit, és kifizet egy valagnyi pénzt repjegyre Amerikába, akkor mit szarózik, hogy mégsem akarja megtudni, amiért jött, hanem fogná magát, és elmenne vásárolni. Azt miért? Tudom, hogy néha nehéz beszélni az embernek a másikkal, főleg egy idegennek elmondani, hogy mi bánt. De ha már egyszer odarepültem... na mindegy. Végül persze jól volt megírva az a rész is. 

De a szerepekkel sikerült jól azonosulnom. 

Pip, aki megváltoztatja a véleményét, aki mégis máshogy látja a gyerekkérdést, mint korábban.

Fent, aki képtelen rábízni másra a gyerekét, mert annyira aggódik, hogy más rosszul csinálja. Picit szerintem minden anya ilyen az első gyerekével. Nem akarja hogy beleszóljanak, hogy máshogy csinálják. És hát azt is, hogy őt nem elégítette ki az otthonlét a gyerekkel. 

Cat pedig az otthonra találás vágyával. Ezt szerintem nagyon sokan szeretnénk, hogy megtaláljuk az igazi helyünk.

Pennyt is megértettem végül. Nehéz persze, de nagyon jól meg van írva a könyv, hogy megkapjuk a teljes képet. Hogy ki Penny ;) Rájössz te is, ha elkezded olvasni :)

Egyszóval jó volt a könyv, teljesen hétköznapi életek, fordulatok, indulatok, megbocsátások. Viszont pont emiatt nem lett olyan könyv, amit bátran újra akarnék olvasni. 

És pont jókor, jó helyen ért véget. Ennél nem is akarunk többet tudni. Lerendeződnek, helyére kerülnek a viszonyok, és ez a fontos.

Kedvenc szereplőm Django volt.

A borító nem olyan rossz, szeretem az ilyen stílust.

Tonya Hurley: Szellemlány (1)

Nem is tudom hol kezdjem. Talán ott, hogy teljesen másra számítottam. De hamar rájöttem, hogy ez is egyféle mese. Egy furcsa, és mégis érdekes mese. 

Charlotte egy lány, gimnazista, és mint oly sokan társai közül küzd a beilleszkedéssel. Egyszerűen úgy érzi, hogy láthatatlan, hogy senki sem törődik vele, hogy olyan mintha nem is létezne. Ennek ellenére hisz magában, változtatna, és küzd hogy máshogy legyen. Pedig biztosan nem könnyű. Sok mostanában az ilyen témájú könyv, gondolom erre tart az ifjúság. Az én időmben még nem éreztem ilyen komoly dolognak ezt, mármint persze megvoltak a menők, meg a nem-menők, de sosem zavart, hogy hova tartozom. Egyébként a nem-menőkhöz tartoztam. Mármint úgy sosem zavart, hogy át akarjak jutni amoda. Én csak saját magam akartam lenni. És mivel durván nem bántottak ezért, nem is okozott gondot.

De Charlotte-nak az életben már nincs lehetősége több, hogy beférkőzzön a menők közé. Meghal. 

Ami nem egyszerű. Egész egyszerűen, hiába érti, hogy meghalt, nem akarja elfogadni. Ragaszkodik mindahhoz, amit elkezdett életében. 

És nem volt szimpatikus Charlotte. Pedig egész egyszerűen azt csinálja amit én is szeretek. Szereti lezárni az ügyeket. Még ha épp konkrétan ez is a feladata. Csak kérdés, hogy ha meghaltunk mi is az amit, és ahogy le kell zárnunk. Egy másik helyzetben vagyunk, nem ugyanúgy kell megoldanunk az ügyeinket, ahogy korábban.

Az "élet" a halál után folytatódik. Nincs vége a sulinak, ugyanúgy vannak feladatok, órára járás, házi. És egy másik közösség. Ahova ugyanúgy be kéne így vagy úgy illeszkedni. Ott vannak a halott diákok, mindegyik saját terhével. 

Rengeteg a humor, a morbid humor a könyvben. Ugyanakkor szerintem a tartalom is sokkoló kicsit mögötte. A sok halott diák, és hogy ki hogyan és miért halt meg. 

A továbbhaladáshoz a függő ügyeiket be kell fejezniük. Mindenkinek meg kell értenie a hibáit, rossz döntéseit. Az ehhez használt képek is nagyon találóak nekem, hogy mindenki úgy néz ki, ahogy meghalt. És ez csak akkor fog változni, ha megérették a lényeget. 

Sok dolog nem tiszta a könyvben, gondolom azért, mert ez is egy trilógia. De talán így is van jól. Charlotte most halt meg, most tanulja az élet utáni létet. Tehát ahogy neki új, nekünk is új :) Remélem, hogy a végére kidolgozott kerek történet lesz. 

Kicsit mégis valami hiányom volt a könyvvel. Talán az, hogy kicsit másra számítottam. Hogy nem lesz ennyire elrugaszkodott végül a mese. De mégis jó volt. A történet szála egyszerű, kiszámítható, de mégis valahogy olvastatta magát, vártam mi lesz hogy lesz, mi a lényeg. 

A fejezetek eljén mindig egy csodás árnyékrajz, egy idézet, általában valami dalból, majd egy fekete oldalon fehér betűs bölcsesség összefoglaló, és jöhet a fejezet. 

Ezzel el is érkeztem a könyvhöz magához. Egyszerűen gyönyörű! Tudom, hogy gáz vagyok, hogy ennyi idős létemre odavagyok a csicsás, fekete-rózsaszín, ezüst, indás borításért. A benti lapok díszességéért, de egyszerűen elvarázsolt. Pedig nem vagyok sem goth pedig állítólag ez nekik kéne tetszeni... Na mindegy, szerintem szuper szép, szuper ötletes. Sajnos semelyik könyvkiadónál nem láttam a borítót úgy lefotózva, hogy ezt visszaadja. Hát csináltam én párat :)

Nagyon tetszenek benne a kis árnyékrajzok. Imádni valóak! És akkor végül egy szám :)

L. J. Smith: Vámpírnaplók - Küzdelem (2)

Gyorsan kiolvastam egy újabb részt ebből a sorozatból. Lehet jobb lenne egy huzamban olvasni őket, mert így nem annyira nagy az izgalom. Jó volt a sztori, nem volt unalmas, olvastatta magát, mégis valahogy valami hiányzik. Nem tudom mi. Nem igazán tudom megmagyarázni. Pedig jól ki vannak dolgozva a jelenetek, párbeszédek.

Elenát már kezdtem kicsit jobban megkedvelni, de talán pont ez is a lényeg. Az elején egy hideg kőszívű lánynak látszik, aki senki mással nem törődik, csak magával, ahogy Matt is mondja neki a regényben. És tényleg az is volt, én is annak láttam. Nem is kedveltem. Nem is hittem, hogy szerethet valakit is. 

Ebben a részben már változok. Már látni az emberi vonásait, hogy igen is ő is tud szeretni, ragaszkodni valakihez. Ő is képes másért áldozatot hozni.

Szeretem, hogy Boonie bele tudja "élni" magát mosok helyébe, hogy így találnak meg dolgokat.

Meredith furcsa, biztos tartogat még meglepetéseket. 

Mattet kezdem megkedvelni.

Damont utálom. Oké, hogy ő a rossz fiú, de nekem kifordul a bicska a kezemből, ha valaki erőszakkal akar valakit magához láncolni. Most attól jó lesz neki, boldog lesz?! Persze kérdés, hogy ő is valójában mit akar. Mert azért ez itt még nem egyértelmű.

És mi lett Elenával?! :) Tovább kéne olvasnom! :)

Borító tök béna...

Marisa de los Santos: És besétált a szerelem

Kedvemre való könyv volt ez is! Cornelia egyszerűen elvarázsolt, a gondolatival, a szövegeivel. Nagyon szívhez szóló nagyon jó történet volt. A könyv két szemszögből olvasható. Furcsasága, hogy míg Cornelia egyes szám első személyben beszél, addig Claire egyes szám harmadikban. Váltakozva mesélnek, követnek végig egy történetet. 
Szívbe markolóan volt megírva Claire vívódása, még nekem is fájt, hogy mennyire nehéz lehet egy ilyen helyzet egy 11 éves kislánynak. Aztán Cornelia is nagyon szívbemarkoló lett, hogy mennyire szeretett volna dolgokat, és mégsem lehetett úgy ahogy szerette volna. És milyen nehéz jól döntenünk, helyesen. 

Cornelia amolyan tipikus nő volt, legalábbis gondolkodásban :) Egy nő ilyesformán gondolkodik. Persze megvolt a sajátossága, a filmek szeretete :-D Jó lett volna mind ismerni a filmeket, hogy tényleg tudjam, hogy pontosan mire céloz, mire utal vele. Jó párat így is ismertem, de jó lett volna mindet. 

És nincs is annál rosszabb, ha egy gyerek fél, ha egy gyereknek félelmet okozunk, akarva akaratlan. Nehéz megjavítani és helyrehozni, újra bizalmat adni. Remélem sikerül!

Viszont a szerelmi szál, az valahogy nekem nem volt teljes, valamiért nem volt kerek a kép, nem tudom miért. Talán azért, amilyennek képzeltem a két alakot. Valamiért nem éreztem a passzolást. De persze tudtam, hogy ez lesz :) Csak valahogy valami hiányzott. Nem tudom mi. De ez nem vett vissza persze a tetszési indexéből, csak ezt éreztem.

A borító furcsa, nem elragadó, de jó, és szép.

Lawrence Block: A betörő, aki Spinozát olvasott

Amikor megszereztem még nem tudtam, hogy ez nem az első kötet a betörős sorozatból. De szerencsére ahogy értettem nem összefüggőek, mármint hogy nem értelmezhetetlenek önmagunkban. 

Ez egy krimi. De egy kis rövid krimi. Nem olyan krimi, aminél ha figyelsz, akkor ki tudod találni, hogy ki a gyilkos, mi történt. Szerintem az egyik fajta krimi az ilyen, a másik meg olyan, hogy kitalálható. Nekem nagyon tetszett ez a könyv, mert nagyon szórakoztató volt, ahogy meg volt írva. Egyszerűen röhögnöm kellett egy csomó dolgon. Főleg azért, mert olyan emberi volt minden mondat gondolat. Tetszett, hogy mentek a párbeszédek, a főhős kimondott valamit, és utána ott volt az igazi gondolata. Pl ilyesmi, hogy valamit mesél neki az orvos, mire ő mondja, hogy "Érdekes." Magában pedig, hogy "Egyáltalán nem volt érdekes." :-D Szóval hogy ugye viselkedünk valahogy, mondunk ki dolgokat, pedig magunkban kicsit sem úgy gondoljuk.

A főszereplő, Bernie ebben a részben már rendes könyvesbolt tulajdonos. (De jó neki, csendben jegyzem meg :-D) De ez nem a legjövedelmezőbb melóhely, és bár felhagyott a betöréssel (gondolom ezekről tudhatnék meg dolgokat az előző részekből, mert ez konkrétan ha jól néztem meg, akkor a negyedik könyv), mégis el tud csábulni, ha arról van szó. És most egy komoly dologról van szó. Egy 1913-as ötcentesről. Vajon hányan akarják megkaparintani?! Egyáltalán kik tudnak róla? Fenyegetés, halál, nyomozás, temetés, betörési ötletek, trükkök, miegymás. A történet pedig jó, szórakoztató. Biztos hogy fogom olvasni a többit is. Ki tudja persze milyen sorrendben sikerül majd :-D

Holly Webb: Cica a hóban

Ugyan ezt a könyvet nem magamért olvastam, de mivel hosszabb könyv, és hangosan felolvastam :), ezért ide teszem :) 

Mint szinte mindig a könyvnek a borítója ragadott meg, mikor a Könyvmolyképző oldalán böngészgettem dolgokat. Annyira édes cicarajz van az elején, hogy egyből megtetszett. Meg is rendeltem egy alkalommal Kolosnak. 100 oldal a könyv, és esténként 1-2 fejezetet olvastunk belőle. Eleinte csak Kolosnak olvastam belőle, hiszen kép alig van benne, de aztán Botond is akarta, úgyhogy az lett az esti mese mostanában. Kicsit tesztelni is akartam Kolost, hogy mennyit jegyez meg belőle, hogy tud visszamesélni dolgokat. És nagyon bejött a könyv azt hiszem. Egyszerű a szövegezése, de kicsit sem gagyi a történet. Normális, hétköznapi szereplőkkel, és cselekménnyel. És ahhoz képest hogy milyen rövid sok minden van benne. 

A történet Pamacsról szól, aki nemrég született és igazi kisgyerek gazdit szeretne magának. És ez nem is olyan egyszerű. Vajon megtalálja?

Annyira tetszik a gyerekeknek, hogy minden reggel úgy mentünk oviba-bölcsibe, hogy mindkettőjüket Pamacsnak kellett szólítanom :-D

A borító nagyon tetszik, mint mondtam, és a benne szereplő ceruzarajzhoz hasonlatos illusztrációk is megnyerték a tetszésemet. Olvasunk még tőle biztosan :)

Kerstin Gier: Rubinvörös - Időtlen szerelem

Igen! Ez a könyv megint nagyon bejön nekem! Direkt nem kapkodtam el az olvasását, mert annyira jó. Az írónőtől már egyébként is olvastam egyet, a Halálom után felbontandót, amin sokat röhögtem. Ez is humoros volt, bár annyira nem vicces, mint az említett.

Ez egy jó kis időutazós történet, szerelemmel, cselszövéssel, furcsaságokkal.

Az időutazó gén 12 emberben van meg. A 12 ember 12 drágakő nevét viseli. Az utolsó időutazó első múltba ugrását várják, hogy bezáruljon a kör. A család már nagyon várja Charlotte első útját, hiszen egyértelműen ő a kiválasztott, azon a napon született, ami előre ki van számítva. Azonban van egy titok, ami keresztülhúzza Charlotte számításait. És Gideonét. Aki együtt vinné az ügyet Charlotte-tal. Egész életüket eddig erre tették, táncolni, hegedülni, párbajozni, történelmet tanultak. És itt van Gwendolyn. Aki nem ért semmit ebből, mert senki nem mondhat erről semmit. Csak ha az első alkalommal elugrana a múltba Charlotte rajzoljon egy fehér keresztet az eltűnés helyére krétával. Úgyhogy az ő szemén keresztül csöppenünk ebbe bele. Charlotte csak várja, és várja, hogy megtörénjen vele az első iniciációs ugrás, helyette azonban Gwendolyn ugrik, aki nincs felkészítve semmire. Az idő szorítása miatt, és lemaradása miatt, egyik info a másik után derül ki csak, és még semmi sem tiszta. Az ügybe nem akarják belekeverni, azonban minden máshogy alakul. És a végére persze nem tudjuk még meg, hogy ki hol áll, ki a jó, ki a rossz, legfeljebb gyanakszunk. És szerelmesek leszünk :)

Ugyebár én hímzek is. És az utolsó ékkő a rubin. Persze ott van Citrine is :) Az elkezdettem. A másik tervem a Ruby lenne. Tudom hülyeség, de egyből késztetést éreztem, hogy elkezdjem őket hímezni :-D Pedig ez egy könyv időutazásról, drágakövekről, múltról, csodás ruhákról, izgalmakról, rejtélyekről, titkokról. Ah a ruhák a gyengéim :-D

Borítót persze imádom! :)

Az Opál és a Borostyán az első pár, 

Az Achát B-dúrban énekel, a farkas avatár,

Duettet - Solutio! - dalol az Akvamarin.

S eljő a hatalmas Smaragd és Citrin,

A két iker-Karneol és Skorpió,

S a Nefrit, a nyolcadik, Digestio!

E-dúrban zeng a fekete Turmalin,

A Zafír az F-ben a kristálytiszta szín,

S egyszerre csendül fel a Gyémánt,

Tizenegy és hét, előlép az oroszlán.

Projectio! Az idő szerteszéled,

A Rubiné a kezdet s mind vele ér véget.

Aprilynne Pike: Szárnyak

Néha nem jó könyves blogokban olvasni egy könyvről, amit épp olvasni készül az ember. Lehet ilyenkor célszerűbb lenne nem azt a könyvet kézbe venni, mert az ilyen apró megjegyzéseket elfelejti úgyis az ember. Szóval felhívódott a figyelmem - de szép szóhasználat :-D - egy bizonyos szóismétlésre, amire annyira odakoncentráltam, hogy valóban engem is zavart az elején. Lehet, hogy alapból nem tűnt volna fel, mert azért annyira durván nem volt sok. Főleg hogy egy idő után valóban nem sikerült rá figyelnem, mert jó volt a sztori.

Nekem tetszett ez a könyv. Bár nem az aminél feltétlen ott ragadok, és nem bírom letenni. 

Ezúttal tündérek felé vettem az irányt, és ismét kiderült, hogy ugyebár mi mindent nem tudunk a tündérekről. Nem olyanok aminek képzeltük őket. Nekem minden szempontból tetszett az ötlet, hogy mi is egy tündér valójában, hogy hogyan lesz, hogy mennyire ember vagy mennyire nem. Én nem látom bajnak, hogy a tündérmítoszt megváltoztatják. Ez csak egy könyv, ötletekkel.

Az érzelmeket azért valahogy talán kicsit jobban ki lehetett volna dolgozni, bár éreztem benne a lényeget, de túl rövidek voltak. Például, hogy mennyire fájhat egy embernek, ha a másik nem emlékezik rá, és nincs ami visszahozza az emlékeket. Kicsit egyszerűen volt benne minden. Jobban ki kellett volna dolgozni részeket. De annyira azért jó volt, hogy érdekeljen a folytatás. Remélhetőleg több tündérdolgot tudunk meg és kicsit javul a szerző stílusa, mert a történet maga nekem bejött. 

A borítóért én nagyon oda vagyok. Imádom ezt a kipúposodó, fényes szárny-szirmot az elején. 

Raana Raas: Csodaidők (4) - Hazatérők

És kivégeztem! :))) Nehéz volt ezt az utolsó könyvet olvasni, mert tudtam, hogy a végéhez közeledek. Tudtam, hogy kell lezárás majd bizonyos részekre.

Judy a könyv egy részén kimondottan unszimpatikus lett, miután sikerült rossz helyre elugraniuk. Nem értettem meg igazán, hogy hogy nem izgatja a hazatérés, hogy nem érdekli, hogy igenis vannak hátra élő rokonai. Meg hogy egyáltalán hogy fordíthat hátat annyira az életének, még akkor is ha ott háború van, és ki tudja, hogy mi lesz a jövő. Pedig nagyon megviselt engem is ami vele történt, talán ez volt a legborzalmasabb az egész négy kötetben, amin a legjobban bőgtem. Annyira hatásos volt, ahogy le volt írva, ahogy az egyik pillanatban még küzd dolgokért, és a következő oldalakon ugrás, és már 5 hónap eltelt,és döbbenünk meg, hogy mi változott. Nagyon jól voltak forgatva a szavak, érzések. Mégsem tudtam megérten, hogy hova lett Judy, akit szeretek, aki hisz a családban, a hova tartozásban. Akinek a Kaven lett az élete. Persze végül a sejtett irányba alakul az életük. 

Yaan pedig végül csak megteszi ami a "kötelessége", hirtelen, és eredményesen. Az ő alakját nagyon szerettem, ahogy folyamatosan lassan ért meg, de éreztem, hogy végülis jó irányba tart, még akkor is, ha netán bizonyos szempontból nem volt minden jó, amit csinált. De lehet, hogy pont őneki kellett ott lennie, hogy végül jó legyen az összkép. A végén is úgy éreztem, hogy nem, nem választhatja azt amit választ, és mintha én tudnám, hogy az nem jó neki, csak nem tudom meggyőzni, mert nem engedi magát meggyőzni. Úgyhogy boldog voltam, hogy valami mégis kizökkentette. Mert végülis jó srác, okos, becsületes, hűséges, kötelességtudó.

Giin meg megmaradt továbbra is a kedvencem bár nem tudom neki mennyire boldog a vége. Az ész mellé akaratlanul megkapja a hitet híd formájában :) Bár nem is teljesen hitet, mert hite van, egy másfajtát, de majd aki olvassa megtudja. Jó ember, nagyon jó ember. 

Grom nagy kedvencem lett, annak ellenére, hogy Raana Raas jól kavarta az érzéseket, hogy hol szeressük, hol ne. De bíztam a megérzéseimben :)

A könyv pedig nagyon jó minden szempontból. Valahogy úgy érzem nem fog ez egyhamar elévülni. Mindig is lesz rasszizmus, valakit mindig kipécéznek, akit el akarnak paterolni a világból. Mindig sokfélék lesznek az emberek. Hiába tűnik ideálisnak és tökéletesnek Nies, és jó is lenne olyan világban élni, de ez úgyis olyan ami nem lehet. Jó lenne tudni azért, hogy Raana Raast végül mi vette rá, hogy megírja a történetet, hiszen mintha nem is tartozna ebbe bele, mintha nem is az ő világa lenne, akkor meg miért írja meg. Szerettem a Kaven gondolatait, hogy első a család. Annyira jó lenne ha manapság is így lenne. Jó dolog ám együtt élni, sokan hogy legyen mindig kire számítani, kiért dolgozni, kinek örülni, kiért szomorkodni. Együtt élni de mégsem. Ahogy a kaveniek tették. Szerettem a Bokrát, az imákat, a saját nyelvüket. Hogy a gyász jele a fehér, hogy kis követ raknak valaki sírjára ha meglátogatják, hogy komolyan emlékeznek a születésről, esküvőről, halálról. Hogy vannak  hagyományok. Az általában szerelem nélküli házasodást nehéz volt szokni, de sok igazság van benne mégis, még akkor is ha nem vagyok benne biztos, hogy mindenkivel működne. Hogy tényleg csak össze kell csiszolódni.

Ki fogom olvasni még egyszer ezt a sorozatot, ezúttal majd lassabban, nem kapkodva annyira mint most. Remélem fognak egyszer ebből filmet csinálni.

Az utolsó borító pedig zöld :) Még mindig jó :)