Colleen Hoover: November 9.

Ez a könyv azt hiszem leginkább tiniknek szól. De mégis volt benne fordulat, csavar, megható sorok, és olyan dolgok, amiket teljes szívemből átéreztem. 

Mégis... így 40+-osan hosszú éveken át tartó kapcsolattal a hátam mögött, és egyre többet olvasva a témáról teljesen valószerűtlen ez a történet. Úgy értem, persze az eleje tud ilyen eszméletlen romantikus lenni egy kapcsolat, vagy hát azt gondoljuk hogy az, hogy megtaláltam az igazit, hogy az egyetlen társamat, stb. De az igazság az, hogy nem létezik a Nagy Ő, vagy az Igazi. Egy kapcsolat nem attól lesz hosszú távú, hogy mennyire romantikus volt az elejen. Semmit sem számít. Az az igazi kérdés, hogy amikor a rózsaszín köd eltűnt, mit látsz a másikból, mit adsz magadból, mit fejlődsz mind önmagad, mind a kapcsolat miatt. 

Ugyanakkor az bosszantott ebben a könyvben, hogy a fiatalokkal meg elhiteti, hogy ami nem ilyen, az nem is igazi szerelem. És még abban sem vagyok biztos, hogy van ilyen. Egy lány még talán vár évről évre... De egy pasi? Komolyan 5 évet várna egy nőre, úgy hogy közben nem is találkoznak csak 1-2 órát? Én ezt kötve hiszem. Úgyhogy nagyon erősen hezitálok, hogy eladjam vagy megtartsam ezt a könyvet. 

A stílusa nagyon jó volt, olvastatta magát, még késő estig is olvastam egyes napokon. De na, a tartalom... összességében, hát nem tudom, még emésztem...

Emma Straub: Holnap ilyenkor

Alig találni valamit még erről a könyvről, mégis a borítója, hogy ilyen színes volt, és hogy időutazós sztori, úgy gondoltam, nekem ez kell és kész.

Kicsit tartok mindig a könyvektől, ha valamit nem olvastam róla, főleg a rossz kommenteket szeretem, abból tudom eldönteni, hogy ez a könyv nekem való-e vagy sem. De erről nem sok minden van még, ezért féltem kicsit tőle. Viszont teljesen magával ragadott. Nem is tudom, mikor volt legutóbb így, hogy egész egyszerűen azt vártam, mikor van pár percem olvasni. 

Amikor megtörténik az időutazás, és az első nap, azt gondolja még az ember, vagy legalábbis én, hogy egy sablonos kis, ezerszer megírt történet lesz, de aztán nem. Nem is annyira az időutazás itt a lényeg, hanem a lelki utazás. El tudod-e fogadni az életed, ahogy eddig történt? Bánsz-e valamit? Tettél volna-e valamit másként, ha tudod, hogy mire lukad ki? Mi motivál abban, hogy meg akard változtatni a múltadat, hogy a jelen jobb legyen? 

Ebben a történetben a szeretet kulcsfontosságú volt. Az elején, ahogy írva volt és olvastam, és ahogy a főszereplőnk is érezhette magát, unalmas és semmitmondónak tűnt az élete. Nem volt ez vagy az az életében, nem így vagy nem úgy alakult valami, lehet érte bánkódni. De ami sokkal fontosabb, hogy a kapcsolataink milyenek vannak, voltak? Rájössz, hogy sokkal, de sokkal, de sokkal többet számítanak.

Gyorsan kiolvastam, június első könyve lett. Nem bántam meg, hogy elolvastam. Sőt, talán még újra olvasós is, minden életfázisban mást és mást mondhat az, hogy hogyan látjuk és láthatjuk az életünket. 40+-osan (bő pluszosan) nálam is teljesen máshol van a hangsúly. Az életszakaszokat is egyébként elképesztő jól bemutatta, hogy mire vágyunk, mi foglalkoztat, és mi bánt meg 16 évesen, mi a helyezet 20 felett, 30 felett, vagy 40 felett. Folyamatos változás az élet. Próbáltam visszaidézni gyerekkorom boltjait, üzleteit, helyeit, de nekem rémesen rossz a memóriám, vagy emlékeim e téren. Biztos vagyok benne, hogy sok hely a múlté már Szegeden, de talán a nevükre sem emlékszem.