Ian Morgan Cron, Suzanne Stabile: Úton önmagunkhoz

Ez a könyv számomra az év egyik könyve, és nagy felfedezése. A nagy útkeresésemben találtam rá, és már csak az olvasáskor tűnt fel, hogy egy lelkész a szerzője, és a Harmat kiadó gondozásában jelent meg. Ha ezt a témát más formában találom meg, biztos hogy hidegen hagy, de a szerzőpáros levette erről a témáról azt a kis bélyeget, amit rátettem volna anélkül hogy megnéztem volna, ha máshogy botlok bele. 

Számomra ez az Enneagram megtalálása, és megértése borzasztóan sokat adott. Nem arról szól ez a 9 tipus, hogy valamibe bele kell paszíroznom magam, valami kategóriába, ennél ez sokkal több. Itt pont az lényeg, hogy megismerd önmagad, hogy miért vagy olyan amilyen, mi mozgat, és mások emiatt hogyan látnak.

Beletelt kis időbe mire beazonosítottam a típusom, egyáltalán nem olyan triviális, mint esetleg gondolnánk. Sőt másokat sem olyan könnyű meghatároznunk, mert néha tényleg nem tudjuk belül kiben mi munkál. De mikor rájöttem, hogy én melyik kategória vagyok, akkor egyszerűen annyira sok minden a helyére került magamról a fejemben, hogy csak kapkodtam a fejem, hogy jé ezt is értem már, azt is értem már. 

És hogy mi történt ez után? Elkezdtem használni azokat a képességeimet, amik vannak, amiben én jó vagyok, a munkában és mindenhol. Ettől pedig akkora változások lettek, mind az emberektől visszajelezve, mind én sokkal jobban éreztem magam.

A másik nagy hatása pedig a gyökérbűnöm megértése volt. Minden típusnak van egy gyökérbűne, amit ne úgy értsünk, ahogy a bűnt szokás ma érteni, hanem hogy ez az a dolog, amivel az adott típusnak a legtöbb nehézsége akad. Nekem a gyökérbűnöm a restség. Ezeknek is érdemes utánaolvasni enneagram szempontból, mert ez is megint máshogy értendő, mint ahogy a restség szót meghallja az ember. De elképesztően találó rám, hogy mi az amit ez okoz, és mi az amivel küzdök a hétköznapokban. 

Nagyon sokat segített ez a könyv nekem ebben az évben, hogy másképp lássam magam, jobban értsem magam, és másként álljak az élethez. Vettem ehhez kapcsolódóan még egy könyvet, de még nem volt időm  olvasni, meg hallgattam egy csatornát is, akiról szintén kiderült, hogy lelkész, pedig véletlen botlottam bele. Angol nyelven sokkal több értelmes irodalom van ezzel kapcsolatban, még tervezem, hogy beszerzek pár dolgot idővel. 

Számomra nagyon hasznos volt ez a relatíve vékony kis könyvecske, mindenkinek szeretettel ajánlom, aki tényleg önismeretre vágyik!

Heléne Holmström: Karácsonyi kovász

Ez a kis karácsonyi történet tökéletes ellenpárja a Téli kertnek. Körülbelül ugyanolyan vastag, szerelmi történet, karácsonyi, téli, mégis ebben rengeteg minden van! Igazi emberek, igazi érzelmek, igazi konfliktusok, még akkor is ha ezek egy valószerűtlen esemény köré szerveződnek. 

A kert, természet mellett másik nagy kedvenc témám a kenyérsütés, és azon belül is a kovászos kenyér. Ezért aztán ez a kis pékség, és a kovász története, amivel visszanyúlunk egész messzire is, hogy a jelenben összeérjenek a szálak, igazán megható kis történetet hozott össze. 

Ez is csak egy romantikus kis történet, de mindennel együtt jóval hihetőbb, kedvesebb, értelmesebb történetet kaptunk. Valós konfliktusokkal, kidolgozott karakterekkel. 

Jó ideje nem sütöttem kovászos kenyeret, igazából azóta hogy a legkisebb gyermekem 3 éve megszületett. Egyszerűen 4 gyerekkel már tényleg nem fér ez bele az életembe, állandó rohanásban vagyok. De alig várom, hogy ezt a fonalat újra felvehessem. Visszavarázsolt ez a könyv a sütögetős időszakomba is, szerettem ezt a kis kalandot.

Joanna Nylund: SISU

Ezt a kis könyvecskét kölcsön kaptam egy barátomtól. A melóban a csapatunknak ez a neve is egyébként, hogy SISU. Sok oka van ennek, ebbe ne menjünk bele, de érdekelt, hogy valójában akkor miről is vagyunk elnevezve, illetve ez megint kicsit visszacsatol az ember éljen egyszerűbben élethez.

A finneket mindig is kedveltem, kedvelem, pont ezért, amilyenek. Akiket én megismertem a való életben, bár nem tudtam sok személyes dolgot róluk, de az biztos, hogy nyugodt emberek voltak, vannak.

Jó volt olvasni, hogy miért ilyenek, hogy mi hajtja őket, mik az ő  hagyományaik. A könyvecskét olvasva, kedvem lenne Finnországba költözni. Még a depis telek ellenére is. 

Valaki egy kommentben kritizálta a könyvet, hogy dehát a finneknél a legnagyobb az öngyilkossági arány, talán nem kéne őket követni, ha ez erre jó, de nekem meg pont az jutott eszembe, hogy talán pont azért, amit itt leírt róla, azért csak ennyi, egyébként lehet hogy jóval rosszabb lenne az arány. Finnországban nem véletlen vannak az emberek jóban a másikkal, mert néha az életük függ tőle. Nagy távolságok, télen rengeteg leesett hó, bizonyos részeken nehezebb életkörülmények, már ami a természettel hadakozást illeti. De aztán ki tudja, lehet a kommentelőnek van igaza. Mindenesetre számomra vonzó nép, szívesen kipróbálnám milyen Finnországban élni. A higgadtság, és a természet miatt elsősorban.

Laura Barnett: Ajándékok

Csúcsjó borító, alul a Libertine könyvesbolttal, igazán frenetikus ötlet!

A decemberi NIOK könyv, és már félve olvastam, mert nem minden jött be idén. Értettem melyik miért lett kiválasztva és a maga kategóriájában nem voltak rosszak az idei közös könyvek, de azért egyik sem lett nagy kedvencem.

Ez a könyv viszont egész jól sikerült. Nem azt mondom, hogy újra olvasós, de nagyon tetszett a szokatlan - legalábbis nem olvastam még ilyet - felépítése, hogy minden fejezet valakiről szól, aki egy másik embernek karácsonyra ajándékot keres, és talál, és átad, a következő fejezet, meg az előző fejezet ajándékozottja, aki szintén valaki másnak kereses, és talál ajándékot. 

Amiért nagyon tetszett ez az aranyos kis rövid kötet, hogy valamilyen formán itt mindenki kapcsolódik mindenkihez, nagyon sok mindent megtudtunk mindenkiről, a belső gondolatok megjelenésével, és én az ilyen könyveket igazán szeretem, mikor értem mi jár tényleg valakinek a fejében, és az egy olyan embert fed fel, akiről tényleg elhiszem, hogy létezik, hogy ezt gondolja, és így vagy úgy cselekszik. Ugyanakkor szerintem fantasztikusan kihozta azt az írónő, hogy mennyire mást lát egy kívülálló egy emberből, a lelkéből, az életéből, mint ami az emberben valójában van. Emlékeztető volt ez a könyv, hogy mindenki másból csak egy képet kapunk, amit a saját élményeink, tapasztalataink is alakítanak, de valójában, teljes mélységében nincs esélyünk senkit ismerni, legyen az bármennyire is  hozzánk közelálló.

Nem bántam meg így a decemberi közös könyvet, egy kis felüdülés volt a többi amúgy nem túl jó választásaim között.

Heidi Swain: A téli kert

A másik nagy csalódásom idén ez a könyv volt. Direkt a télre, karácsonyra készülve olvastam, de valahogy nagyon melléfogás volt. Olyan volt mint egy cukormázas karácsonyi Hallmark film. Csak míg a filmeknél másfél órában még élvezni is tudom, egy kis laza kikapcsolódásnak, itt annyira időpocsékolásnak éreztem, hogy az már fájt.

Béna sztori, nem történik semmi benne, az emberek 90% tökéletes, és tök rendes, és sosem akar rosszat, és fantasztikus, és jólelkű, és megértő, és minden is. Van egy-két rémesen béna konfliktus, mely után a szerelem lángra lobban, de hogy ebből a szerelem érzésből nekem semmi nem jött át az is tuti. Lehet, hogy most nincs radarom az igaz szerelemre, de fájdalmasan gyenge volt az egész.

A szereplők bármibe fognak, az tökéletesen sikerül, csodás dekoráció lesz egy 1930-as évekbeli díszekkel teli dobozból, fantasztikus workshopok a semmiből, amit mindenki önként vállal, a kedves, és csodálatos főnöknek. 

Rengeteg kidolgozatlan szál és érzelem, és mégis miért történés van benne, vagy hogy minek került bele egyáltalán, csak hogy meglegyenek a kulcsmozzanatok amivel ma elmegy egy könyv? A történet legelején találkozunk már Chloeval, aki özvegy, és a kérdésre, hogy férj és gyerekek van-e, könnyekben válaszol, hogy ez már neki nem jön össze, mert most vesztette el a párját. Ehhez képest oldalakkal később főszereplőnk Chloera féltékenykedik az álompasija miatt, miközben Chloe pár oldal múlva kiderül, de már sejtettük, hogy valószínűleg a másik oldalon játszik, és a nőkhöz vonzódik. Mikor ez kiderül, akkor sincs semmi de semmi reakció az ég világon, még csak az a felismerés sem, hogy ja, hogy te a nőket szereted, akkor kár volt féltékenykednem, vagy nem derült ki, hogy mindkét nemhez vonzódik??? Én nem tudom, de annyira zavaróak voltak az ezek a párbeszédek. Nem azt vártam, hogy valami dráma van abból hogy a saját neméhez vonzódik, de hogy egyetlen gondolatot sem ért meg, hogy látszólag félrevezetett minket az író, és ezt valami nagy fordulatnak szánta. Vagy rossz a fordítás???

A téli kert csodálatosan készül, a workshop mind fantasztikus, de unalmas párbeszédekkel van tele, zéró konfliktus, mert az három mondat ami elhangzik az kb nulla. Aztán csodálatos pálfordulásai embereknek, kb így, hogy "ja, hogy lehetnék jó is, most  hogy mondod? Oké, akkor mostantól jól fogok viselkedni, és rendes ember leszek", és így is lesz, onnantól mintha kicserélték volna, már az angyal megtestesítője mindenki.

Ah, szóval annyira szenvedtem mire átvergődtem magam ezen ráadásul az olvasásban visszavetett teljesen, mert nem akartam másikat elővenni addig, amíg ennek nem jártam a végére, de közben meg sosem vettem fel, mert hogy a hátam közepére kivántam ezt az unalmat.

Ami viszont tetszett benne, hogy a közösség fontosságát kihangsúlyozta, és ez tényleg olyan jó lenne ha mindenkinek meglenne a saját kis közössége, ahol jól érzi magát. A kertet imádtam, de minden kertes dolgot szeretek. Azt is szerettem hogy elmondja, hogy igen is télen is legyél minél többet a természetben.

Aztán véletlen jöttem rá, hogy ez a könyv valójában a harmadik része ennek a Nightingale tér-nek... ja apropó a tér :D, azért ezek nekem fájnak, hogy a téren lakik egy pár ember, úgy képzeltem hogy ez valamiféle kis sorház szerű hely, ahol egy kisebb téren, egymás után a házak vannak. Na itt kérem lakik meleg pár, testvérpár, 3 gyerekes pár, idős ember, aki cserél a singli csajunkkal, aki kutyával van. Szóval ilyen sablonosan legyen mindenből egy kis merítés, hát... na jó, nem szapulom tovább ezt a könyvet. Lehet nem a legjobb pillanatomban kapott csak el ;)

Dr. Lelkes Orsolya: Fenntartható hedonizmus

Ettől a könyvtől nagyon sokat vártam. Egy podcastot hallgattam meg anno a szerzővel, és felkeltette az érdeklődésemet. Minden érdekel, ami egyszerűbb életmódra tanít, ösztönöz, ami segít abban, hogyan érjük ezt el. Valami ilyesmit vártam ettől a könyvtől is, hogy megmutatja az embereknek, hogy lehet boldogan élni egyszerűen is.

Hááát... Elég unalmas és értelmetlen könyvnek találtam. Voltak benne érdekes dolgok, pl a régi filozófusokra és gondolataikra való visszatekintés, és azoknak létjogosultsága ma, de igazándiból semmi újat nem mondott, semmit nem fejtett ki igazán, úgy éreztem csak mindenbe IS belekap. 

Bele volt ebbe végül kapcsolva pszichológia is, a bennünk rejlő archetípusoktól kezdve a drámapszichológiáig... ami értem, ha nagyon messziről nézem, talán kapcsolódok, a boldog élethez, de ahhoz, hogy hogyan ahhoz hogy ne legyen ez méregdrága a földnek már kevésbé. Mert aki jól érzi magát, az nyilván jó, de attól még nem biztos, hogy a jó érzése, a problémái feldolgozása, a lelkének fejlesztése egy úttal a földre is vigyázó embert teremt.

Szóval elég nagy csalódás volt, talán annak aki abszolút nem olvasott az érintett témákról még soha semmit, annak talán ad valamit ez az egyveleg, egy kiindulópontot, ahhoz, ami esetleg érdekelheti.