Mostanában úgy érzem elvesztettem a magambiztosságom döntésekben, hogy agyon problémázok dologokat, és látom a sérülékeny magamat. Egyre többet gondolkodtam, foglalkoztam azzal, hogyan tudnék javítani a rossz fajta szorongásaimon, félelmeimen, amik emésztenek. Egyáltalán van rájuk megoldás? Annak ellenére, hogy nem találtam meg eddig az igazit, folyamatonsan keresem, változni, fejlődni szeretnék.
Ez a könyv egy csodálatos könyv. Nem kimondottan pszichológiai önfejlesztő könyv, ugyanakkor mégis. Egy önéletrajz, egy holokauszt mű, minden borzalmával, de mégsem ez a lényeg, szerintem. Nem egy véleményt olvastam arról, hogy abbahagyták, nem bírták elolvasni, mert annyira borzalmas volt az Auswitzi tábor és az utána halál menetelés része. Tényleg borzasztó volt, az ember igyekszik tudatosan, tudattalanul is kizárni azokat az emlékképeket, amiket ez a könyv megírt a zsidókkal való embertelen bánásmódról. Számomra ennek a tanulsága az, hogy az emberből ki lehet hozni az állatot, a gonoszt, lehet bennem is lapul, nem akarom megismerni. Sokáig bíztam abban, hogy az emberek alapvetően jók, de nem vagyok már meggyőződve erről egyáltalán, elolvasva ezt a sok borzalmat, amin keresztülmentek, úgy hogy semmit sem vétettek.
Ugyanakkor ez a könyv szerintem nem azért íródott, hogy egy újabb auswitzi táborról szóló történetet halljunk. Ennek a könyvnek teljesen más a célja, az üzenete. Nagyon fontos üzenete van, és aki nem olvassa végig, szerintem sokat veszít.
Csodálatos végigolvasni azt a fejlődést, amin ez a nő végigment. Amire rájött ennek kapcsán, ami miatt pszichológus lett, ahogyan gyógyít emiatt. Elolvasod, és hinni kezdesz abban, hogy mindenkinek van remény arra, hogy kilépjen önmaga börtönéből. Sőt tudni fogod, hogy van! De azt is megtanítja, hogy a múltat nem lehet eltörölni, soha nem szűnik meg fájni, ami fájt. De te döntöd el, hogy hogyan viszonyulsz ehhez.
Minden embernek a maga traumája a legnehezebb, hiszen magának kell megküzdenie vele. Mondja Edith hogy nem hasonlítgatunk, hogy az övé nagyobb vagy az enyém, vagy kié. De! az övé attól független sokkal durvább, mint ami velem valaha törént, de pont ezért olyan hiteles ez számomra, hogy ha neki sikerülhetett feldolgozni ezt (nem elfelejteni! nem megbocsátani Hitlernek, azoknak akik mindezt művelték), akkor nekem is sikerrel kell járnom. Az is nagyon jó volt, hogy láttam, hogy ez soha nem két perc. Neki hány meg hány évtized kellett hozzá. És nem vagyok ettől kevesebb, hogy lassan megy, az utat nem lehet elspórolni. Rengeteg választ kaptam a saját problémáimra, hogyan kellenek hozzájuk állnom. Biztos vagyok benne, hogy ezt még újra fogom olvasni, mert hiába érthetőek, és világosak a lépések, el fogom felejteni. Egyszer olvasással ritkán marad meg minden a fejemben.
Köszönöm Edie, köszönöm ezt a könyvet, hogy megírta! Köszönöm a munkásságát, hogy ennyi mindenre rájött, és hogy mindezt megosztja másokkal.
Meg kell szereznem a másik könyvét is, az Ajándékot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése