péntek, december 18, 2009

Sarah Dessen: Egy felejtehetetlen év

Könnyed kis olvasmányra vágytam. Így választottam ezt.
16 éves kamaszlányok a főszereplői. Mondhatnám, hogy milyen távol áll már tőlem ez a kor, de azért jó volt olvasni. Persze gondolom teljesen más ragadja meg a gondolataimat belőle, mint egy 16 évest, de azért nagyon találón voltak megírva benne részek.

Engem az gondolkoztatott el, hogy milyen nehéz is gyereket nevelni. Az egyik lány, Halley életének fontos mozzanata, hogy hogyan változik meg a viszonya anyukája fele, hogy lesz kislányból nagylány. És milyen nehéz szülőként jó irányba terelni a gyerekedet, még akkor is, ha alapvetően egy jó természetű, okos lánya van mondjuk az embernek. Ugyanakkor tényleg meg kell próbálni hagyni is őket, hogy maguk jöjjenek rá dolgokra, hogy megtanuljanak dönteni, helyesen cselekedni. Nem mondhatjuk meg örökké nekik, hogy mi legyen. És ezt a váltást nagyon nehéz jól megélni, mikor a kisgyerekedből nagy lesz.

És visszagondoltam, hogy én milyen gyerek voltam. Azt hiszem anyukám velem igazán szerencsés volt. Valahogy mindig is az voltam, aki rengeteg mindent megosztott az édesanyjával. Nem tudom miért, a legtöbb dolgot elmeséltem. Nem igazán voltak titkaim. Persze azt nem tudom, hogy mi lett volna, ha valami olyasmit csinálok, amint nagyon nem vesznek jó néven a szüleim, és nem tudnak eltántorítani tőle. Vajon milyen konfliktusunk lett volna?! Igaz végül ha belegondolok csak volt anyukámmal egy nagy vitakörünk, valahogy egy jó 1-2 éve. Talán pont az hozta, hogy elköltöztünk messzire, és keveset találkozunk, és már nincs meg az a régi kapcsolat, hogy minden lépésemről, történésről tudjon, mert nem tudok mindent elmesélni már a távolság miatt.
És ez valahogy sok konfliktushoz vezetett. Tudnék párat sorolni ;) :-D

Szóval tetszett a könyv, pár nap alatt kiolvastam. Azt hiszem szerdán kezdtem, és mára már kész is. Pedig fáradt voltam mostanában, de sok helyen olvastam, pl babakocsit tolva :-D, vagy miután lepasszoltam a gyerekeket oviba, bölcsibe, és mentem munkába, vagy mentem értük.
Persze nem azt mondom, hogy még sokszor kiolvasnám, de könnyed és szórakoztató volt, pont ilyenre vágytam most.

Nincsenek megjegyzések: