hétfő, április 05, 2010

Emily Giffin: Zűr van, babám!

Tegnap délután elkezdtem, és tegnap este kiolvastam ezt a könyvet :-D Tudom, nem ez volt megkezdve, de most erre vágytam ;) Szombat délután szereztem a Musso könyvvel párban.

Nagyon meg vagyok elégedve ezzel a könyvvel, a gondolataival, és hogy milyen élethű az egész. A történet egy nőről szól, aki nem akar gyereket. Nagyon nyomasztó kérdés ez a mai világban, hiszen ha valaki kilóg, arra csúnyán néznek. Hiszen a társadalmi normák szerint a nőknek akarni kell gyereket, ha mást nem, akkor nem szabad bevallani, hogy nem akarnak. 

Ez nehéz kérdés, hiszen félig meddig én is ebbe a kilógó kategóriába tartozom. Azzal az apró különbséggel, hogy én nem 100%-ig nem akartam, csak 90% :) Vagyis meggyőzhető voltam, hogy legyen. Természetesen nem bántam meg, hogy lettek, hiszen igenis vannak jó pillanatok, ezt még nekem is be kell ismernem. De tény, hogy nem élvezem annyira, mint mások. És sokszor érzem a rosszallást az emberekben, a ki nem mondottat is.

A főszereplő, Claudia érvei, hogy miért nem akar, annyira de annyira ismerősek voltak. És amiben nagyon nagyon igaza van, és már most is látom, hogy sajnos vagy nem, és hiába ágálunk ellene nők, a gyereknevelést és a munkát egyszerre nem lehet jól csinálni. Január óta dolgozom újra, és csak ácsingózom a régi idők után. Hazaérve a gyerekekkel dögfáradt vagyok, semmire sincs erőm, és alig találkozunk, csak 1-2 óra marad minden nap az estékből. A melóba úgy érzem szinte képtelenség belerázódni, pláne nem segít, hogy a mai nappal megkezdtem a 3. itthon töltött hetemet. Ez egy újrakezdett munkában felér egy újra-újrakezdéssel :(((( És hát aki ráadásul maximalista, és nem elégszik meg a félsikerekkel, vagy a lassú haladással, az ennek fáj. A főszereplő Claudia egyik félelme ez is, mert nagyon jól látja, hogy hiába próbálnak utána más nők is visszaevickélni a munka világába, fáradtak, fásultak, türelmetlenek lesznek, és már nem elég jók a munkájukban sem. Legalábbis nem olyanok, mint voltak. Én is ettől félek :(


Claudia családja, barátai természetesen másról sem bírnak beszélni, mint a gyerekekről, és hogy neki és férjének miért nincsen. Nem tudom egyébként az emberek miért érzik hogy ebbe a témába ennyire kényszeresen bele kell szólniuk. Claudia és Ben közösen döntötte el, hogy nem akarnak gyereket. Igy házasodnak is össze, közös a megállapodás. Egy nap azonban elindul a lavina, és Ben kezdi meggondolni magát, mégis vágyik egy gyerekre, legalább egyre. Akkora lesz a nézeteltérés, hogy válásra kerül a sor...


Már a legelején az volt az első gondolatom, hogy ha egy párkapcsolatban él egy ember, nekem az lenne a természetes, ha egyikünk valamit nagyon nem akar, akkor nem tesszük. Ha nem akar gyereket, ha nem akar Alaszkába költözni, ha nem akar repülőn utazni, stb, akkor nem tesszük. Persze meg lehet próbálni meggyőzni, de ha nem megy, akkor el kell fogadni. Nem feltétlen tudjuk a párunkért legyőzni a tériszonyunkat, vagy kibírni az örök hideget, vagy kövérré, fáradttá, fásulttá válnunk. Úgyhogy egyből megkérdőjeleztem, hogy vajon ez a pasi tényleg szerette Claudiát? Nem inkább lemondani kéne vágyainkról, és másféle vágyakat keresni, mint félelembe taszítani a másikat?


Jól meg volt írva a könyv, olvastatta magát, életszerűek voltak a gondolatok, a párbeszédek, a történések. A vége pedig az lett, amit én is feltettem egy bekezdéssel fentebb :)

0 megjegyzés: