hétfő, június 21, 2010

Sebastian Barry: Egy eltitkolt élet

Tegnap este kiolvastam ezt a könyvet.
Eszméletlenül tetszett. Az első perctől kezdve. 
Elsőnek a borítója ragadott meg. Aztán ahogy belekezdtem, nekem minden szava tetszett. 
Nem egy ponyvaregény, mégis engem teljes mértékben magával ragadott. 

Írországban játszódik a történet. A főszereplő Rosanne, aki 100 éves, és 60 éve egy elmegyógyintézetben él. A múltat és a jelent Rosanne, és az orvosa Dr.Greene-en keresztül ismerjük meg. Betekintést nyerünk mindkettejük életébe. Ami összehozza őket az az, hogy Dr.Greene-nek minden páciensét ki kell értékelnie, hogy visszatérhet-e a normális életbe, vagy tényleg az intézmény ellátásra van szükség. 

Először is, milyen elrettentő érzés lehet, ha 100 évesen, miután 60 éve többé kevésbé ugyanabban a közegben vagy, egyszer csak azt mondják, hogy lehet, hogy megvan a lehetőséged, hogy kiszállj. Ha mégis normálisnak titulálnak. Szép és jó a gondolat, hogy újra áttekintsék valóban bolond vagy avagy tévedés volt. De mit kezdene egy 100 éves ember a szabadsággal? Biztos, hogy ez jelenti számára a szabadságot?

A másik ami nagyon áthatotta az egész könyvet, hogy mennyire sokoldalú az igazság. Mindannyian képesek vagyunk máshogy látni, és értékelni egy történést.
És mindkét sors mennyire szomorú. Mind Rosanne-é, mind Dr. Greene-é. Persze Rosanné a brutálisabb, hihetetlen, hogy milyen egyszerűen, könnyen tönkre lehet tenni valakinek az életét. 
Ilyenkor áldom, hogy ebben a korban születtem, hogy annyira közvetlen a kapcsolatom a férjemmel, hogy bármikor, bármit megbeszélhetünk, még akkor is ha esetleg összevesznék, és nem bocsátanánk meg a másiknak. De hihetetlen volt számomra, ahogy Rosanne férje Tom nem is akar beszélni a feleségével. Bár Dr.Green a jelenben élt, mégis nála is olyan furán alakult a házasság. Bár ennek a miértjére kapunk valamiféle választ. Lehet én is így cselekedtem volna.

Aztán Gaunt atya. Hihetetlen, hogy maga is elhitte, amiket mondott. Nem hittem neki, Rosanne-nak hittem, és borzalmas embernek éreztem.

És annyira sajnáltam Rosanne-t, ezt a csupaszív, rendes lányt, aki annyira egyedül volt ebben az életben. Folyton.

Az ír történelemből is kaphatunk elég sok információt, nekem kicsit ezt a részét nehéz volt követni, mert nem tudok semmit a történelmükről, így az apró utalások nem mondtak nekem semmit. Például én nem jöttem volna rá, hogy Rosanne neve is jelent valamit és az is jelkép, hogy 100 éves. De nekem ez nem is számít, mert a történet annyira magával ragadott, és annyira fájt, feldühített ahogy Rosanne-nal bántak.

Sebastian Barry költő és író. Nagyon magával ragadott. Jó lenne megszerezni más könyvét is, van egy ami a könyvben alig szereplő Eneas McNulty-ról szól, amiben Rosanne szintén szerepel egy aprócska jelenetig.

Nem nagyon szoktam idézgetni a könyvből, de ez annyira találó, hogy muszáj:

"Mit mondhatnék még neked? Valaha éltem az emberek között, és általában véve kegyetlennek és ridegnek találtam őket, és mégis tudnék mondani három-négy nevet, akik olyanok voltak, mint az angyalok.
Azt hiszem, ahhoz a kevés angyalhoz mérjük földi napjaink jelentőségét, akiket fölfedezünk magunk között, és mégsem vagyunk olyanok, mint ők."

0 megjegyzés: