Azt hiszem ez a könyv is bekerül az örök kedvenceim közé, amit bármikor újra tudnék olvasni. Nem amiatt, hogy fordulatos, vagy ötletes. Hanem, mert olyan, mint az élet. Komolyan ez a könyv olyan, amit mindenkinek el kéne olvasni.
A könyv egy 16 éves srác szemén keresztól mutatja a világot. Egyben rendkívül humoros, a meglátásaival, a 16 éves máshogy gondolkodásaival, másfelől pedig nagyon komoly, felnőttes.
A sor rossz ellenére Leo élete csodálatos, a fejlődés, amin keresztülmegy nagyon jó érzéssel tölti el az embert. 16 évesen nem könnyű, az ember mindenféle válságon megy át, ingadozik, hol így, hol úgy érez. Mégis Leonak minden megnyilvánulása teljesen érthető, és logikus volt. Az egyfelől lázadó fiú, mind tanárai, mind szülei ellen, egyszer csak megérti őket, közel kerül hozzájuk, és rájön, hogy talán mégsem olyan jó az örök lázadás, hiszen ha megtalálod az álmodat, és követed, akkor még ha nem is könnyű, de boldog lesz az életed. Rájön, hogy fontosak az emberek, nélkülük semmik vagyunk. Meg szeretet nélkül is.
Minden szereplőt szerettem azt hiszem. Leo különleges, imádtam a színmániáját, hogy mindent színekkel jellemez. Hogy utálja a fehéret, ami a csönd, a halál, a félelem. De a végére tán ezzel is megbarátkozik. Szerettem ahogy szerette Beatricét, és Sivie-t.
Beatrice-t is szerettem. Finom, törékeny, nagyon értékes lány volt. Tudtam, hogy mi vár rá, és legjobban az ragadott meg, hogy naplót írt. Hogy kinek írta a naplóját. Nem akarom lelőni a lényeget, de csodálatosak voltak a gondolatai, a gondolatainak fejlődése. A megnyugvás és félelem keveréke.
És tetszett az is, ahogy a szerelmet megfogalmazta.
"Olyan volt, mint egy otthon, ahová bármikor hazatérhetek. Mint amikor búvárkodik az ember. Odalent minden állandó és mozdulatlan. Teljes a csönd. És a béke. Közben lehet, hogy a felszínen, amikor fölbukkansz, viharos a tenger."
Szerettem Silvie-t, aki egyetlen buta lépéstől eltekintve olyan őszinte, és jó volt. Szeretem az őszinte embereket.
Az édesapát, aki valami csodálatos oknál fogva, a lehető legjobbkor a legjobb szavakat mondta. Pedig milyen nehéz ez. Sosem tudhatjuk kiben, mikor és hol, milyen hatást váltanak ki a szavaink. De nagyon jó, mikor fontos szavak nem maradnak bennünk félelmünkben. Szeretem én is kimondani a fontos szavakat.
Az édesanyát. Aki néha büntet, de a nehéz kérdésekre van válasza. Elgondolkodtató válasza. Bárcsak ilyen lehetnék én is.
A borító csodálatos.
Mindenkinek melegen ajánlom ezt a könyvet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése