hétfő, január 16, 2012

Kerstin Gier: Zafírkék


Újra kellett olvasnom a Rubinvöröset is, mielőtt belekezdtem a Zafírkékbe. Mert mégiscsak egy időutazásos történet, muszáj volt hogy tudjam, hogy s mint volt az előző részben. Jó volt újraolvasni, másodjára is nagyon szórakoztatott.
A Zafírkék hozta ugyanazt a stílust. Érdekes volt, izgalmas, röhögtem egy csomót rajta. Eszméletlen jó szövege van ennek a nőnek. 


Tovább folytatódik a küldetés. Gwent befogják a feladatokba, de nem igen árulnak el neki semmit. Viszont bajból bajba kerülnek, mintha valaki előre elárulná a terveiket. Gwenre gyanakszanak legtöbben, hogy majd a jövőben elárulja őket. 
A szerelmi szál alakul, Gideon azonban hol kedves, hol ellenséges Gwennel. A lány azonban el van olvadva tőle továbbra is. Bármilyen undokságot csinál, akkor is ha meglátja vége. Pedig Gideon aztán gyanús volt nekem alapból is, mit csókolgatja pár nap után ezt a leányzót. Közben meg másokkal sokkal kedvesebb. Dehát ugyebár pasiknál sohanem lehessen tudni ;)


A ruhaköltemények, amiket Gwen hord még szövegben olvasva is elvarázsolnak. Remélem egyszer csinálnak belőle filmet. 
Gwen sok dolgot megtud már ebben a második kötetben, bár sajnos nem eleget. Találkozik a múltban rokonokkal, ismerősökkel, amik csak jobban összekavarják a szálakat.


Amit igazándiból nem értek, hogy miért Zafírkék a címe. Lucy a zafír, de nem mondanám, hogy jelentős szerepe volt ebben a kötetben... bár tény, hogy többet szerepelt, mint az elsőben. 


A végéért viszont egy óriási rosszpont a fordítóknak. Egy kódolt üzenet van a végén, amit egyébként megfejtettem volna, ha nem a német könyv lenne a kulcsa és egy német szó megfejtés... azért ennyi eszük lehetett volna... na mindegy. Úgyhogy neten keresgélés után tudtam meg a megoldását. 


A borító továbbra is csodálatos. Imádom ezt a stílust. A betűk a könyvben ezúttal kékek. Nagyon várom már az utolsó részt. Kíváncsi vagyok mi sül ki ebből a sztoriból.
Gwen továbbra is a kedvencem, Leslievel egyetemben.


Gideonra meg haragszom.
Szeretem ezt a sorozatot nagyon! 

5 megjegyzés:

dviki írta...

Én is, én is, én is! :-) A ruhák nekem is nagy kedvencek, meg a borító és én is odavagyok, hogy a betűk színe "passzol" a könyvcímhez... :-)))

Egyébként már készül belőle a film. :-) A németek csinálják, ha minden igaz a főszereplők már meg is vannak! Bár én jobban örültem volna, ha az amerikaiak csinálnak belőle, ott több a pénz és nagy a profizmus ilyen szinten. :-)

Dora írta...

Uh, tényleg? Akarok akarok akarok filmet belőle!!
Attila mondta, hogy jó lesz hogy német, ő szereti a német filmeket, legalább megnézi velem :)

omlóóósz. írta...

mi lett a számsor megfejtése?:OO

Dora írta...

Kronográf :)

omlóóósz. írta...

köszikee.:)