Könnyű kis olvasmány volt. Jó régen volt már, hogy kiolvastam. De ettől függetlenül az megmaradt, hogy érdekelt, és jó volt olvasni.
Nem volt benne semmi nagyon extra. Mindenki tudja menet közben, hogy kinek drukkoljon. Az is egyértelmű kit szeressen az ember benne, meg kit ne.
Lisa, a könyörtelen lapszerkesztő, aki váratlanul kerül az új magazin élére Írországba, számomra az abszolút kerülendő nőket testesítette meg. Jól néznek ki, és vissza is élnek vele. Mindenkin áttaposnak, de leginkább nőtársaikon. Pedig nem olyan rossz lelkű nő, csak egyszerűen azt hiszi, hogy így kell érvényesülni, ettől lesz boldog. Pedig nem.
Ashling már jóval szimpatikusabb volt, bár ő volt a balek, és a szerencsétlen lány a történetben. Mégis vele lehet legjobban azonosulni, mert ő jólelkű, rendes ember.
Clodagh-ot meg hát az első perctől jól pofán vertem volna. Én is itthon vagyok kis gyerekekkel, de ne csodálkozzon ha ilyen idiótán neveli őket, akkor a fejére másznak, és kibírhatatlanok. Nagyjából semmit nem törődött velük, és mindent rájuk hagyott, aztán meg csak sírt. De a leggázabb a férjhez a való viszonya volt. Azért azt elég durvának gondolom, ha havonta egyszer iszik egy csomót, hogy havi egyszer kibírja a férjével a szexet. Ha ennyire szar, akkor beszélje meg vele, és változtassanak. Ha nem tudnak, akkor vége, ennyi volt. De ez nem házasság, meg párkapcsolat. Viszont nagyon megérdemelte azt amit a tetteiért végül kap. Senki másra nem gondolt, csak saját magára.
Egyszer olvasós, de aranyos történet volt.
A borító borzalmas.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése