Jodi Picoult: Házirend

Egész egyszerűen én imádom ezt az írónőt. Ez a 3. könyvem tőle, és ő úgy ír, hogy képtelen vagyok letenni a könyvet, egyszerűen rosszul esik, ha tennivalók miatt le kell tennem. És egyik nap bent maradt a munkahelyemen, és hát kész voltam :-D 

A stílusa olyan értelemben tök hasonló, hogy mindig x szereplőn keresztül viszi a történetet, és így áll össze a kép az ember fejében. Nincs olyan nagy csavar ebben a könyvben, hiszen az ember valahol végig sejti, hogy ez van benne. De egyszerűen hihetetlen ez a nő, hogy mennyire körüljár egy témát, tán ő is Asperger szindrómás ;) 

A történet egy Asperger szindrómás srácról és a családjáról szól. Jacob magasan funkcionáló autista. 18 éves, van egy öccse Theo. Édesanyja egyedül neveli őket, mert édesapjuk nem sokkal azután otthagyja őket, hogy Jacobról kiderül autista. 

A könyv végére teljesen megértjük milyen egy ilyen gyerek mint Jacob, mennyire máshogy gondolkozik, mennyire eltér a normálisnak nevezett emberektől. 

Az anyát eszméletlenül csodáltam, hogy milyen odaadással, hittel vitte az életét a két gyerekkel. Hogy ennyi mindent megtette a fiáért, fiaiért. Bár tény, hogy Theo kissé háttérbe szorult, de vajon tudta volna-e másképp csinálni?!

Theo is csodás egy kiskamasz! Némely sor annyira szívszorongató volt, hogy egy 15 éves srácban hogy tudatosul, hogy tulajdonképpen ha az édesanyja már nem lesz, akkor bizony neki marad Jacob. Örökös kapcsolt áru lesz számra. Néha azt kívánja, hogy bárcsak ne lenne velük, ugyanakkor képtelen lenne cserben hagyni. Nagyon tetszettek a testvér gondolatai, bosszúságai, hozzáállása. Azoké a hasonló gyerekeké is, akik ebben a cipőben járnak, mint Theo. 

Jacob pedig tényleg egy furcsa gyerek, de a végére már az ember belejön, hogy mit miért tesz. Ő egy olyan kisfiú, aki sosem tudja kifejezni, hogy mit érez, ha egyáltalán érez. Szociális érzéke totál fejletlen. Ugyanakkor egyfajta kis zseni. Szokásrab. Nem mindegy hogy vannak a ruhák a szekrényben, nem mindegy, hogy melyik nap mit eszik, nem mindegy, hogy egy indurka pindurkát is felborul a napirendje. Rohamok tarkítják az életüket. Szinte sosem néz a másik ember szemébe. Mivel képtelen az érzelmek értelmezésére külsőre úgy hat mintha hideg, számító, gonosz lenne. Mindet szó szerint ért, az olyan mondatokat, mint "veszi a lapot" képtelen értelmezni. Mindig igazat mond. De nagyon tetszett ahogy az anya leírja a szeretetét az iránt a gyerek iránt, aki pont sosem fogja elmondani a szeretetét, ha van egyáltalán neki. Szívet szorongató volt az a jelenet is, mikor egyszer mondja az anya Jacobnak, hogy annyira jó lenne ha egyszer anyák napjára ő is kapna egy képeslapot. Jacob megkérdezi, hogy mikor van anyák napja. És anyák napja reggelén ott várja az anyát a képeslap, kibontja és semmi nincs beleírva. Csak a képeslap. Az anyuka asszem először sírni kezd, aztán röhögőgörcsöt kap. Azt mondta a fiának, hogy szeretne egy ilyen képeslapot. Megkapta. Jacob nem tudja azt értelmezni, hogy ő szeretett volna egy szeretet megnyilvánulást kapni tőle, nem pedig a képeslap volt konkrétan a lényeg.

A történetet az teszi színessé, hogy Jacob egy bűnténybe keveredik, és hogyan kerül bajba egy ilyenfajta gyerek, akit folyamatosan félreértelmeznek, mert neki minden máshogy működik, és mást jelent, mint nekünk.

Kedvencem Theo volt, annyira értékes egy kisfiú. De tulajdonképpen én is megszerettem Jacobot, minden nehézsége ellenére. Persze azért hálás vagyok, hogy nekem egészséges gyerekek jutottak, és max gyógytornára kell járnunk. Minden tiszteletem az olyan anyákért, akik ezt végig tudják járni becsülettel.

És tényleg Jodi Picoultot csak dicsérni tudom ezért a rettenetes alaposságért, ahogy megír egy ilyen könyvet. Tudta valaki, hogy Stephen Spielberg Asperger szindrómás?

A borító meg annak ellenére, hogy jól néz ki, elég rossz választás. Hány éves vajon ez a gyerek a képen? Tuti nem 18... Ezt sosem értem, hogy miért rakják ezt a borítóra, ha valaki elolvasta a könyvet, vagy ismer olyat aki olvasta, akkor ezt a képet nem rakhatja rá!