Gondolom ez a könyv is sokaknak nem jön be. Mert egyszerű és kiszámítható. Nincs benne sem váratlan, sem semmi extra. Mégis, engem megfogott. Pont a zavarosságával, a csapongásával. Ha azt akarnám leírni milyen szerelmesnek lenni, szenvedni, hogy azt hiszed nem szeret a másik, vagy hogy hagyni a csudába az egészet, mert feladod, na szerintem az pont ilyen. Pont így gondolkodik az ember, pont így száguldanak a gondolatai, csinálja a hülyeségeket, nem bír koncentrálni, vagy nem bír enni, vagy állandóan eszik. Amikor szerelemes voltam, úgy éreztem, hogy mindig a legrosszabbkor... tuti volt valami éppen aktuális fontos, amire koncentrálni kellett volna, amit csinálni kellett volna, mégsem ment az embernek. Mert semmi másra nem tudott koncentrálni. Nem csak az első fele tud fájdalmas lenni, de az még inkább, mikor valamiféle bizonytalanságba taszítódik az ember. Szerintem nagyon jól átadta ezeket az érzéseket ez a könyv. Meg hát megint az lett az érzésem, hogy beszélni, beszélni kell a dolgokról. Lehet ciki, de szerintem megéri vállalni elmondani amit gondol az ember, vagy meghallgatni a másikat. Most mindegy, hogy utána mi lesz, de a bizonytalan vergődés, és találgatás az rémes. Semmiben sem szeretem :)
Nagyon izgultam, hogy rossz vége lesz a könyvnek...
Tetszett, hogy mind a lány, mind a srác szemszögéből meg volt írva.
Nekem az is tetszett, hogy csinálják a hülyeségeket. Mert igenis csinálja az ember a hülyeségeket. Szerintem. Nem tudatosan, nem azért mert nem szereti a másikat, csak egyszerűen balul sül el valami. De úgy örülök, mikor vannak akiknek sikerül ezeket letisztázni :)
Angelo, és Constanza, szerettem őket :)
Borítóért nem vagyok oda. Mintha valahogy semmi nem passzolna rajta semmihez :) A sokféle betűtípus, a kép... béna.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése