péntek, május 13, 2011

Robin Maxwell: Ó, Júlia!


Rómeó és Júlia, máshogy de mégis ugyanaz. Hihetetlen, hogy képes vagyok sírni ezen a könyvön. Hogy tudom, hogy mi fog történni, a szavak mégis elérik a kívánt hatást. Teljesen bele tudtam élni magam a szerelmükbe, az érzelmeikbe. A bánatukba. A fájdalomba, hogy miért nem lehettek mégsem rendesen egymáséi. Miért kellett titkolniuk, miért nem vállalhatták szerelmüket nyíltan. A kétségeik, az elbizonytalanodásaik egymásban. Mennyire emberi.
Szerettem Júliát, mert csodálatos egy nő volt. Szerettem Rómeót, mert csodálatos egy férfi volt. Szerettem a sok verset a prózában :)
Fantasztikasan jó volt ez a könyv. Lassan, óvatosan olvasgattam, nem sokat egyszerre, nehogy túl hamar vége legyen. Nem csak egy Alkonyat arathat, Rómeó és Júlia története szintén legyőzhetetlen.

Nem vagyok egy nagy idézgető könyvekből, de ebben sok-sokat találtam, amit szeretek. Hát itt van néhány.

"Egyszerűen megőrjített a vágyakozás iránta, amióta csak találkoztunk. Azóta legfeljebb görcsös álom jön szememre, és akkor is róla álmodom. Rímekben álmodom. a szavak szavakba folynak, . egész szó-patakok és folyók, és minden a szerelem körül forog. Amikor felébredek emlékezni próbálok a versekre, de már nincsenek sehol, eltűntek. Nekem pedig nem marad más, mint kezének, hangjának és ajkának emléke. Emlékszem minden egyes szóra, amely a kertben elhangzott. Minden szótagra. És amikor nem az emlékekben vagyok elmerülve, a Fátum ellen dühöngök, amiért elém helyezte a tökéletes férfit, az ideális szeretőt - és erre ő apám legnagyobb ellensége!
...
- De - egyre izgatottabb lettem - én vágyom Rómeóra. Az ágyamban akarom tudni!"


"- Az őrültséget választom - mondtam ki hangosan, remélve, hogy a Szerelemisten meghallja. - Az őrültséget választom."

"Ledöntötte a szívemhez vezető kaput szavakkal, holdfénnyel és fügékkel. "Hiszek az érzékekben" - mondta. És minden este ott feküdtem tehetetlenül, forgolódtam az ágyamban és vágyakoztam, vágyakoztam az érintése után, és én is hittem bennük."

"Megijedtem, amikor Rómeó megfogta a kezemet az asztal alatt. Közben Marcóval beszélgetett a calcio meccsről, amelyre szeretett volna ellátogatni. Riadtan tapasztaltam, hogy kezem sikamlós az olivaolajtól. Az ujjaimat egyenként végigmasszírozta, mind csúszós és meleg, majd tenyerét végigcsúsztatta a tenyeremen, ám közben egy szót sem hagyott ki, és kedélyesen nevetett Marcóval, ahogyan a férfiak szoktak, építgetve a baráti köteléket kettejük között. Erő és elszántság, gondoltam. Ő éppen az enyémet tette próbára."

"Az életben egyszer - kezdtem - egy férfi annak látott, ami vagyok, fenntartás nélkül szeretett úgy, ahogy vagyok."

"Micsoda, hogy az emlékezetemben létezzek egész hátralévő életemben? Az nem élet Lukrécia."

Valóban, emlékek, vajon elég az, meddig elég?
Mindenkinek szeretettel ajánlom!

0 megjegyzés: