kedd, február 08, 2011

L. J. Smith: Vámpírnaplók - Küzdelem (2)

Gyorsan kiolvastam egy újabb részt ebből a sorozatból. Lehet jobb lenne egy huzamban olvasni őket, mert így nem annyira nagy az izgalom. Jó volt a sztori, nem volt unalmas, olvastatta magát, mégis valahogy valami hiányzik. Nem tudom mi. Nem igazán tudom megmagyarázni. Pedig jól ki vannak dolgozva a jelenetek, párbeszédek.

Elenát már kezdtem kicsit jobban megkedvelni, de talán pont ez is a lényeg. Az elején egy hideg kőszívű lánynak látszik, aki senki mással nem törődik, csak magával, ahogy Matt is mondja neki a regényben. És tényleg az is volt, én is annak láttam. Nem is kedveltem. Nem is hittem, hogy szerethet valakit is. 
Ebben a részben már változok. Már látni az emberi vonásait, hogy igen is ő is tud szeretni, ragaszkodni valakihez. Ő is képes másért áldozatot hozni.

Szeretem, hogy Boonie bele tudja "élni" magát mosok helyébe, hogy így találnak meg dolgokat.

Meredith furcsa, biztos tartogat még meglepetéseket. 

Mattet kezdem megkedvelni.

Damont utálom. Oké, hogy ő a rossz fiú, de nekem kifordul a bicska a kezemből, ha valaki erőszakkal akar valakit magához láncolni. Most attól jó lesz neki, boldog lesz?! Persze kérdés, hogy ő is valójában mit akar. Mert azért ez itt még nem egyértelmű.

És mi lett Elenával?! :) Tovább kéne olvasnom! :)

Borító tök béna...

0 megjegyzés: