Megint egy csodálatos könyv. Gárdos Péter tud írni, és nem is akárhogy. Teljesen magával ragadott a könyve, pár nap alatt kiolvastam. Rövid kis jelenetszerű darabokra bontva olvashatjuk a történetet, Miklós és Lili történetét. A helyszín 1945. Svédország. Koncentrációs táborokból szabadult betegeket ápolnak Svédország különböző kórházaiban. Miklóst újra halálra ítélik, 6 hónapot jósol neki az orvos. Azonban ő rendületlenül hisz, nem lehet ez a vég, nem lehet hogy csak ennyije van hátra. És annyira lelkes, és annyira optimista, és annyira átjön ez a sorok között, hogy aki olvassa az is egyre bizakodik, nem hiszi, hogy nem gyógyul meg. Minden alkalommal ahogy csinálják a röntgen felvételt, az olvasó egyre izgul, hogy igen na most, na már biztosan meggyógyult. És azok a levelek, amiket Lilivel vált. A rövid sorok, a kiemelt mondanivaló. És érzi az ember, ahogy egyre alakulnak, változnak az érzések. Megismerjük Miklós barátait, megismerjük Lili barátait. Sorra megszeretjük őket, vagy utáljuk őket. Szívünkhöz nőnek. Vajon mi lett a többiekkel?!
Bárcsak mindenki ilyen lenne, mint Miklós. A szépséges sorai, versei. A könyv, fantasztikus! Biztos hogy újra fogom még olvasni, mert ennek újra és újra van mondanivalója. És valahol olyan hasonlatos az életemhez. Mármint nem így a történet, csak bizonyos sorok itt, ott :) Pl hányszor gondolom én is valamiről, hogy majd jól megírom könyvben, aztán biztos sosem fogom :) De hátha egyszer mégis :)
A borító csúcs jó! Tökéletesen el van találva. A ráírt sorok pedig, Mamát meg Nagyit juttatják eszembe, ők írtak még ezzel a fajta írással.
Igen, és amit nem tudtam eddig, hogy Gárdos Péternek ez első regénye, filmrendező úgy egyébként, az ő nevéhez köthető pl a Szamárköhögés, és meg számos film.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése