hétfő, november 11, 2013

Kiera Cass: Párválasztó

Tiniregény, és el sem akartam olvasni. Csak időztem már egy ideje a könyvtárban, és semmi érdemlegeset nem találtam. Úgyhogy felkaptam ezt, ami ráadásul csak 2 hétre kölcsönözhető, mert a nagyon olvasott kategória. Na gondoltam, akkor nézzük meg.

Ismét egy érdekes elgondolás, házasságról, párválasztásról. Van egy hercegünk, Maxon, akinek feleség kell. Ebben a jövőbeli időben, a hercegek úgy választanak feleséget, hogy kisorsolnak 35 lányt, aki eljön a palotába,  és "megküzdenek" a hercegért. 

Van egy főszereplő lányunk is, America Singer. Mindenki sejtheti, hogy az alapsztori, hogy főhősnőnk nem akar benne lenni a kiválasztottakba, nevezni sem akar, végül mégis bekerül a 35-be. America-val elég jól tudtam azonosulni. Minden döntése, viselkedése baromi logikus, az érzelmei teljesen úgy vezérlik, ahogy engem vezérelnének. Rendes, megbízható lány alapvetően. Fontosak neki a szerelem, a barátság, az igazság. Mégis szembe kell néznie azzal, hogy a szerelem nem mindig teljesül be, az igazság nem mindig véghezvihető, bármennyire is szeretnénk, és bármennyire is bántja a szívünk. 

Az a jó benne, hogy nem tudom hogy hova tart majd America szíve. Maxon teljesen követhető, logikus, igazi tipikus férfi, aki egyben komoly pozicióban van, amiben szintén helyt kell állnia. Kíváncsian várom majd a történet folytatását. 

Megjelent már magyarul is a következő rész, remélem a könyvtárba is elkerül valamikor. Ez olyan könyv, amit szívesen adnék majd a lányom kezébe, ha nagyobbacsaka lesz. Lehet megveszem egyszer neki ezt a sorozatot :) 

Americát nagyon szerettem, mert olyan amilyen, nem játszik szerepet, nem gonosz, ha vét bocsánatot kér. Bárcsak ilyenek lennének alapvetően a nők.

A borító nekem nagyon bejön. De imádom az ilyen ruhákat!

Nincsenek megjegyzések: