kedd, november 09, 2010

Daniel Glattauer: A hetedik hullám

Emmi és Leo újra. Miután olyan balul sikerült a múltkor abbahagyniuk, mégis sikerül újra felvenniük a fonalat. Emmi kitartásának. Amit meg is értek, hiszen így nem lehetett befejezni. Ez nem befejezés, ez egy lezáratlan lebegő szál volt, amit el kellett így vagy úgy varrni.

Az emailezés tovább folytatódik. A szerepek mintha felcserélődnének. A viszonyok megváltoznak, hol így hol úgy. De legalább tartanak valamerre. 

És büszke voltam Emmire. Azt hiszem nem sok nő képes erre, ilyen jól kezelni mindent, a helyén a maga idejében. Pozitívat csalódtam benne :)

Jó volt :)

Persze nagyon furcsa volt, mindvégig féltem hogy mi van ha nem tudom meg, hogy mi lett velük, hiszen az egész könyv egy emailezés. Mi van, ha nem lehet leírni bizonyos dolgokat, mert már nem emaileznek. Akkor honnan tudom meg, hogy mi lett velük?!?! De szerencsére jól voltak csavarva, kavarva a szálak, amit kellett azt megtudtuk :)

Tetszett :)

Nincsenek megjegyzések: