Lilian H. Agivega: Második Atlantisz

Ezt a könyvet még jó régen megvettem. Tetszett amit írtak róla, mégis elég nehezen olvastam ki. Valahogy erőltetettek voltak a párbeszédek, az érzelmek. Nem éreztem úgy, hogy akár ez igaz is lehetne. Jó tudom, sellő, meg tündérek voltak benne, de ettől eltekintve olyan érthető jellemek és érzelmek kellettek volna. 

Elel tiszta béna volt, én nem is tudom van-e ilyen szerelem, és ennyi hullámvasút egy viselkedésben. Maga sem tudta mit akart.

Richárd is egy béna jellem volt, úgy értem ilyen kis semmilyen, aki végül mégis nagyot alkot. Vajon miért?!

Azaész nem szimpatikus, és bár elvárhatunk jellemváltozásokat egy embertől (sellőtől), de azért kicsit értelmetlen és zavaros volt az övé. 

A végére azért már egész érdekes volt, bár szokás szerint már a legelején tudtam ki az áruló. Na hát van ennek egy második része is, de nem tudom eldönteni, hogy egyelőre érdekel-e. Nem igazán varázsolt el, és nem igazán érzem a vágyat, hogy folytassam. Majd ha egy nagyon kis egyszerű történetre vágyom, majd akkor.

A borító viszont tetszik, pedig elég egyszerű.