hétfő, április 29, 2013

Leiner Laura - Örökké - Szent Johanna Gimi 8.

És végetért a sorozat :(((( Utána meg csak a gondolatok meg az űr maradt. Tudom, ez egy gyerekregénysorozat :) De imádtam az elejétől a végéig. Valószínűleg pont az egyszerűségével ragadott magával, meg azzal, hogy akár én is lehettem volna ez a lány.

Nem azt mondom, hogy nem tudom kritizálni a könyvet, hogy valóban van-e ilyen vagy direkt volt a tökéletesen felépített világ :) De az ember valahol szeretné hinni, hogy igen, van ilyen. És némely dolgot meg megértek, hogy a történet miatt kellett, hogy így legyen.

Amik nekem úgy furák voltak, de gondolom a történet keresksége miatt kellett, és akár lehetett volna úgy is, hogy van egy halom másik osztálytárs is, akikről nem nagyon esik szó. De nagyon fura volt nekem, hogy van egy iskola, ahol osztályonként csak 12 diák van, és évfolyamonként 2 osztály. Van ilyen suli, gimnázium, ahova csak 100-an járnak? Tud ez a tanároknek elég munkát adni?
Lehet 2 végzős osztálynak csak bankettet tartani? És akkor mindig furcsáltam, ha Reni mondta, hogy volt olyan akit még sosem látott... az én suliban ez nem volt meglepő, hisz évfolyamonként akár 8 osztály is volt 30 fővel.... na mindegy.

Aztán nekem a szex kérdése tényleg tök fura volt. Fura volt, hogy Cortez még csak nem is beszél róla. Nem erölteti, mert olyan rendes. És előbb kitalálják, hogy együtt fognak albérletben lakni, mint hogy valami lett volna közöttük... szóval ez nekem olyan kicsit, hm... nem is tudom. Hiteltelen volt. Nem hiszem, hogy a mai fiatalok ilyenek lennének, még abban sem vagyok biztos hogy régen ilyenek voltak.

De ettől eltenintve nagyon jó volt, nagyon passzolt oda, hogy semmi szex jelenet, vagy részletek nem voltak. Igaz haragudtam arra, hogy Renit folyton lúzernek titulálták még a barátai is, pedig szerintem nem volt jogos. Ha mindannyian tudták, hogy Cortezzel egymásnak vannak teremtve, akkor legalább néha szólhattak volna, de azt ugye sosem tették... Persze kérdés jó-e beleszólni más dolgába...

Renit azért szerettem, mert én is ilyen parázós, lelkizős, hisztizős tudok lenni, a legapróbb hülyeségeken is. Nehezen hagyom ott én is a megszokottat. 

Az érettségi rémálmát teljesen átéltem. Teljesen ugyanúgy voltam vele én is mint Reni, úgyhogy úgy izgultam, mintha én érettségiznék legalább :-D Néha egyébként a mai napig álmodok érettségivel, hogy ott állok, és tudom hogy megbukok, mert semmit sem tudok.

Örülök a nagyon jó barátságaiknak, és drukkolok, hogy így vagy úgy kicsit tartsák a kapcsolatot. Tudom nem fogják rendesen, de biztos hogy mindannyiuknak nagyon jó emlékek maradtak meg róla.

Sajnos már jó régen olvastam ki, és rengeteg gondolatom volt, ami most totál elfelejtődött. De biztos hogy még újra meg újra fogom  olvasni egyszer-kétszer. Mert nagyon kedvencem volt. És talán a lánymnak is tetszeni fog egyszer :) Úgy örülök, hogy az összes részt megvettem.

A borító tökéletesen illik a sorozatba. Örülök, hogy nem szakították meg a stílust, amit sorozatoknál néha elkövetnek. Még arra lennék kíváncsi Meg Cabot milyen nyelven olvasta ezt a könyvet...

Nincsenek megjegyzések: